Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

is legalább annyi érv szólt mellettük, mint ellenük), hanem inkább siralmas gyakorlati hatásuk a nemzet lelkületére: a tétlen kivárás, a múlton merengő honfibú, a védekező alapállás, mely szinte várja a sértést, hogy sérthessen maga is, s egyáltalán: letargia és agresszivitás egyként terméketlen végletei. A nagy nemzetnevelő hirtelen visszájára fordítja az állításokat, és nekünk szegezi a kérdést: Miért nem reformáljuk meg legalább azokat a jogviszonyokat, melyek tőlünk, a birodalom alkotmányos felétől függenek? Miért ne lehetne a múlt népéből, oly hosszú történelmi kényszerpihenő után, végre a jövő népe? "A históriát megkicsinyíté, hogy a múlttól elvett súlyt a jövendőre vesse, s hogy a koporsóról az életre, a tettek nyomozásáról a tettek végrehajtására fordítsa a közfigyelmet. - Soha eszme nagyobb benyomást nem tón a kedélyekre, mint Széchenyinek következő állítása: sokan azt mondják: "a magyar volt", én azt hiszem: "a magyar lesz". (246. o.) A frappánsan fogalmazott jelszó nem a közvéleményt fejezte ki; annál sokkal többet tett: közvéleményt teremtett. Nem (akkor még vitatható) igazságtartalmával hódított, hanem hitvallásának dacos csakazértisével. Erőt öntött a csüggedtekbe, programot adott a tenni akaróknak, s a jövőért viselt felelősség tudatát oltotta borongó búsmagyarjainkba. Tanulságos jelenet tanúi vagyunk: egy ernyedt, de tétován várakozó kor káoszában felharsan a teremtés "legyen"-je. A nagy ember belenyúl népe sorsába, s lendületet és irányt ad neki puszta akaratának vakmerőségével, mely azután átsugárzik kortársaira. "A magyar fiatal nemzet lőn, vagy mert az vala, vagy mert egy lángész által annak kiáltaték ki." (247. o.) Az öntéljesítő prófécia gépezete mindenesetre beindult s vele együtt a siker ragyogd évtizede. S itt alighanem finomítanunk kell az "alkalmas történelmi pillanathoz" tapadó hagyományos képzeteinket. Nem valamiféle mitikus időpont az, mely eleve készen áll az időben, eljön magától, csak ki kell lesni, türelemmel és ravaszsággal; a pillanatot a szuverén ember hozza létre - talán bármikor, amikor a körülmények még éppen elfogadhatóak merész és sikeres cselekvéssel, s ezáltal a visszapillantásban a pillanat "alkalmasnak", a cselekvés pedig "történelmileg szükségszerűnek" minősül. A diadal azonban, mint talán minden emberi siker, ideiglenes. Amikor a 40-es években a kormány hallatlan bornírtsága s az egyre türelmetlenebb hazai radikalizmus akaratlan frigyre lép a Széchenyi-féle békés reformkoncepció háttérbe szorítására, hősünk ismét próféciával lép a