Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

AZ EURÓPAISÁG, HONISMERET ÉS REFORMGONDGLKODÁS TÖRTÉNETÉHEZ

korra már mindkét fél változtatott tárgyalási pozícióján. Neve a kiegyezéssel forrt össze. Ezt nevezte "mind nagy esze, mind nemes jelleme... legbámulatosabb revelatiojának /megnyilatkozásának/" Kossuth is, aki persze a kiegyezést "téves", "fatális műnek" tartotta. Ezért iktatták emlékét törvénybe - elsőként jutott ez neki osztályrészül -,és ezért adott 1903-ban születésének centenáriuma megemlékezések százaira alkalmat. De ugyanezért múltak el csendben az 1950-es évek elejére eső Deák-évfordulók, és csak az 1976-ban, halálának századik évfordulóján megjelent megemlékezések, tanulmányok méltatták a polgári liberális Magyarország szolgálatában eltöltött, négy évtizedes politikai pálya egészét. Deák úgy látta: a kompromisszumért, az 1848-as perszonáluniós berendezkedésért való lemondásért cserébe a nemzeti átalakulás továbbhaladtával valószínűleg bekövetkező európai háború a nemzetet államjogilag rendezett állapotban találja majd, s a kiegyezésből "idővel" valami "jó fejlődhet". A 67-es konstrukció azonban továbbfejleszthetetlennek bizonyult, s védelmében már Deák is visszalépésekre kényszerült saját korábbi álláspontjához képest. A 40-es években pl. még elengedhetetlennek tartotta, hogy a bírákat válasszák, és élesen ellenezte a virilizmust, azaz azt, hogy a törvényhatósági bizottságok tagjainak egy részét a legnagyobb adót fizetők alkossák. 1869-ben mindkét kérdésben megváltoztatta véleményét. S ő fogalmazta meg a kiegyezés ellen fellépő demokrata köröket betiltó rendeletet, amely olyan érvekkel él - pl. hogy a programban "oly izgatás irányoztatik, amely sajnálatos eszmezavarra s továbbfejlődésében forradalomszerű kicsapongásokra is vezethetne" -, amilyeneket 1848 előtt a bécsi udvar és hívei velük, a liberálisokkal szemben hangoztattak. Világos azonban mára már, hogy - akárhogyan is ítéljük meg a kiegyezést - nemzedékének, egyben egész történelmünk legnagyobbjai között van a helye. Pedig kora bővelkedett ragyogó tehetségekben, sokoldalú, színes egyéniségekben. Hozzájuk képest - első látásra persze -, talán szürkének tűnik. Kíváncsi életrajzíróit látszólag könnyű, valójában a legnehezebb feladat elé állította. "Az én életem története, az én jellemzésem: a közpályán töltött életem, nyilvános szereplésem" válaszolta gyámleánya, Vörösmarty Ilona félénk ellenvetésére, hogy talán mégsem kellene iratait elégetnie. De valószínűleg tényleg hiányoztak életéből a látványos válságok, a törések, és magánélete is minden bizonnyal eseménytelen volt. Zárkózott volt, magányos, de kiegyensúlyozott, életvitelében már-már megmosolyogtatdan puritán. Egy-két korai