Erdmann Gyula: Honismereti füzet 2. - Körösök vidéke 2. (Gyula, 1989)

ÉVFORDULÓS MEGEMLÉKEZÉSEK

be, s többen még zsörtölődtek is az elvárt hegeli triad tökéletlent?) megvalósulásán, holott itt inkább az emberi lélek sajátos dinamikája képeződik le, az ellentétes pólusok közt szakadatlanul hömpölygő lelki energiák árapálya. Ádám tragédiái léte hűen rajzolja ki mindnyájunk sinus-görbéjét. Ez az óramű-pontosságú, árapályszerű mozgás - koncentrált tevékenység-kifáradás; feltöltődés-kiürülés; kifelé fordulás-introverzió; remény-kétségbeesés stb. - hibátlanul hullámzik tovább az ébrenlétben is: mivel az álom vége s az ébrenlét első percei a legmélyebb hullámvölgyben találjuk, törvényszerű, hogy a görbe most ismét hegyként tornyosuljon fölfelé, újabb remények felé, engedelmeskedve a lélek (és a mű) saját belső törvényének. Igazából Lucifer sem lepődhet meg: a kétely nagymestere eleve kételkedett vállalt feladatának sikerében. A láthatatlanság oltalmából kihallgatva az első emberpár kedves enyelgését, már így töpreng: "Nem küzdök-e hiába a tudás, A nagyravágyás csábos fegyverével Őellenek, kik közt mint menhely áll, Mely lankadástól óvja szivöket, Emelve a bukót: az érzelem. "íme, Lucifer csattanós válasza a XV. szín "hevenyészettségén" fanyalgóknak: a megoldás előkészítése már a II.színben megkezdődött! Az Úr és Ádám záró párbeszéde valószínűlag csakugyan irodalmunk legkülönösebb dialógusa. Csákhegy nem az Úr válaszának "üressége" szúr szemet, hanem Ádám kérdéseinek feleslegessége és sutasága! Ne feledjük a helyzet oly megindítóan emberi félszegségét: amikor híres kérdéseit felteszi, Ádám már döntött, határozott lénye legmélyével, egész valójával és puszta életben maradásával! Hiheti-e, hogy saját egzisztenciális döntése után ezekre a merőben fogalmi, sőt teoretikus kérdésekre itt és most érdemi választ kap? Ha nem, mit vár? Nyilván csak jóváhagyást, megerősítést, egy kis biztatást; s ezt meg is kapja, meg is kell kapnia, hiszen Isten bennünk szól, s úgy, ahogy kérdezzük. Az emberi megismerés saját kis tragédiája az, hogy az úgynevezett "végső kérdéseket" adekvát formában feltenni sem tudjuk. Idézzük csak fel harmadik kérdésének /"Van-é jutalma a nemes kebelnek" stb./szónokias önsajnálatát és a "jutalom" említése által sugallt szatócsszellemét, mely igazából méltatlan annyi harc bajnokához! Vagy gondoljunk a második /"Megy-é előbbre majdan fajzatom" stb./teljes szemantikai és logikai zűrzavarára: előbb a kérdezőnek kellene tisztáznia önmagában, mit ért "haladás"-on, s eltöprengenie azon, hogy az egyéni "vagy-vagy" nem oldódik-e fel magasabb síkon az "is-is"-ben!