Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

A békési táj írója

volt; a századforduló neves politikusának, Tisza István nagy ellenfelének: Justh Gyulának 13 évvel fiatalabb öccse. Apja, ki a családi hagyományt az Alföldre kerülve is folytatni akarta, s az 1869-es követválasztáson Táncsics ellenfeleként lépett fel, még tökéletesen beszélt szlovákul. A korabeli kortesnóták „eltördelt nyelvű magyar"-nak gúnyolták, kiről „nem tudni, hogy hol született, csakhogy ide keveredett". A pusztaszenttornyai határban levő Justh-birtok, amely a művészi látással rendelkező, érzékeny lelkű Zsigmondot erős táj- és népszeretetre nevelte, kb. 730 holdat tett ki, arányosan megosztva Justh István és apósa „Pákozdi Sigmond budapesti lakos" között. Egy 1857-ből származó kimutatás szerint „Orosháza község birtoknyilvántartásában" a környék 100 holdnál nagyobb 29 gazdasága közül területre nézve a 20—21. helyen állt. Nem túl nagy ahhoz, hogy kisparcellás bérleti rendszerben gazdálkodva, kellő tőkét termeljen a két fiú külföldj iskoláztatásához, illetve a tüdőbeteg Zsigmond évi 5-6 hónapos, napfénykereső világjárásához. Ezt csak az Arad megyei Tornya határában fekvő, a pusztaszenttornyainál nagyobb Marczibányi—Justh örökséggel együtt biztosíthatta. Tehetetlen, korai halálra ítélt test és egészséges, friss, paraszti erő egymás tőszomszédságában. Vagy ahogy ő általánosított volna: kockázatot vállalni nem merő, ambíció nélküli, tört szárnyú történelmi osztály és a természet elemi erőivel is szembe szállni kész, józan, de ha kell, vakmerő földműves-dohánykertész indulat. S íme, az evolúciós tanokat, Darwin és Linné téziseit és a természettudományos materializmus fejlődéselméletét vulgarizáló íróktudósocskák dolgozatait forgató, nagy műveltségű Justh számára egyszerre adott a tétel és a bizonyítási lehetőség: az arisztokráciában évszázadok során felgyülemlett — véleménye szerint — sok hasznos vezetői tapasztalatot, kifinomult diplomáciai készséget és társalgási modort át lehetne menteni a vérfelfrissítő paraszti házasságokkal. Az író, ki minden dolog, minden kapcsolat mélyén „törvényt" keresett, ezzel az ingatag, csalóka „filozófiával" írta elbeszéléseit és regényeit. Az öröklött, megcsontosodott elvek és etikett-szabályok rabságából szabadulni képtelen és már csak „semmittevésre, pusztulásra jó" történelmi osztályról (Káprázatok* A pénz legendája, Fuimus) és az önerejére támaszkodó, görögös tulajdonságokkal felruházott, pusztalakó parasztról meg a „kétségbeejtően erényes gányók" derűs életviteléről, egészen a "tökéletes szabadságot a lemondásban, a betegesre bágyadt akarattalanságban" feltaláló, igénytelen nazarénusokig, sorsukban mindig keresve a tipikusát, s az általánosban az egyedit (A puszta könyve, Gányó Julcsa, Delelő).