Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

Egy csabai tanár, történész és művelődéspolitikus

képpen a történész feladatának tartotta a forrásgyűjtés mellett a forráskritikát és azt, hogy a felületi tények alatt föltárja a mélyebb okokat, összefüggéseket. Székfoglaló akadémiai értekezésében a különböző' történetírói irányzatokat értékelve jelöli ki saját álláspontját alapvető történetfilozófiai kérdésekben. Elfogadja az általános okok, a törvényszerűség érvényesülését a történelemben, de szerinte ez nem zárja ki az ember akaratszabadságát, vagyis hangsúlyozza az egyéni autonómia, aktivitás szerepét. A történelmi személyiségek, az eszmék (korszellem) és a körülmények (nemzetiségi, faji, vallási, erkölcsi, fizikai, értelmi körülmények és állapotok szövedéke) együttesen, kölcsönhatásukban határozzák meg a fejlődést, mozdítják elő a haladást a történelemben. Értekezésében a nagy emberek történelemformáló szerepét vizsgálta, de egy korábbi kis írásában lejjebb is tekintett: „A nép tanítói, kik hivatásuk teljes tudatával működnek, a haladás igazi előmozdítói", mivel elsődlegesen a nép műveltségi szintjétől függ a haladás és a nemzetek fejlődése. Hitte a társadalmi fejlődés törvényszerűségének megismerhetőségét, sőt felfogása szerint a tudományos megismerés lehetősége erkölcsi öntudatot ad az embernek és egyben társadalmi cselekvésre kötelez: „Mivel képesek vagyunk a világtörténelem eseményei fölött uralkodó, az emberiség haladását átható örök törvényt is fölismeri, ennek folytán értelmi és erkölcsi erőink kifejtésével nemcsak képesek, hanem hivatva is vagyunk hatni magunk és mások boldogságának előmozdítására." Sok esetben azonban Zsilinszky is megmaradt az adatgyűjtés, a tények ismertetésének szintjén. Néhány nagy összegzéshez (a magyar reformáció történetéről, a pozitivista történetszemléletről és a magyar történetírásról), amelyek elméleti felkészültségét igazán igényelték és próbára tették volna, csak az értékes előtanulmányok készültek el. Jelentős a XVI—XVIII. századi magyar országgyűlések, valamint egyházi tanácskozások történetével foglalkozó számos munkája. Tanulmányok sorát írta magyar történetírókról, Székely Istvántól, Heltai Gáspártól Horvát Istvánig. R. Várkonyi Ágnes megállapítja, hogy korában az övé volt az egyetlen igényesebb, alaposabb historiográfiai tájékozódás, amelyben a pozitivizmus történetszemléleti elvei felismerhetők; tanulmányai messze kimagasodnak a kor magyarországi irodalmából. Jó néhány művész-életrajza tanúskodik a művészet és általában az esztétikai kérdések iránti régi keletű érdeklődéséről. Békés megye történetének feltárásához számos írásával járult hozzá, a korábban említetteken kívül Haan Lajossal együtt adta ki a Békés megyei oklevéltár 2. kötetét, valamint Patócsy Ferencről közök hosszabb tanulmányt a Századokban. A megyetörténeti összegzést azonban Haan, majd igen kiváló színvonalon Karácsonyi János végezte el. Zsilinszky a szomszédos Csongrád vármegye történetét írta meg. Dusnoki József