Erdmann Gyula: Honismereti füzet 1. - Körösök vidéke 1. (Gyula, 1988)

250 éve kezdődött a nagy pestisjárvány

4- szer. Semmi nemű idegen koldus vagy czigány a helységbe be ne bocsáttassék, habár legjobb passusa volna is. 5- ször. Ha valamely helységbeli ember más ezen ns. [nemes] vármegyében levő helységbe menni kívánna, tartozik az helység bíráitól testimonialist és passust venni, hogy igazjáratbéli ember. Mely vármegye rendelése a községben kipublicaltassék, ha valahol nem teljesíttetnek vagyis abban valami hátramaradás tapasztaltatnék, a bíró és nótárius uramék 40 forintra bűntettének." A megelőző rendelkezések értelmében minden községben ún. veszteglő házakat állíttatott fel a vármegye és aki fertőzöttnek mutatkozott — társadalmi helyzetére való tekintet nélkül —, azt ide kellett zárni. A pestis időtartamára a tiszántúli kerület királyi főbiztosának gróf Károlyi Sándort, Békés, Csanád és Csongrád vármegyék albiztosául pedig Andrássy Zsigmond csongrádi alispánt (1741-től vármegyénk kétegyházi uradalmának birtokosa) nevezte ki III. Károly. A vesztegzár ellenére behurcolt pestis — mint már említettük — elsőként Gyulán ütötte föl fejét. A vármegye egészségügyi személyzete egyetlen kirurgusból (borbély-sebész) állott. Orvos nem volt egész Békés vármegyében. 1738 szeptemberében javult az ellátás, mert Gyulára érkezett O'Neill János orvos és két kirurgus. Jellemző a kor szemléletére, hogy a vármegye már 1739 áprilisában arra kérte a Kancelláriát, hogy a Gyulára küldött orvost és társait küldjék el máshová, mert itt az emberek nincsenek hozzászokva a gyógyszerszedéshez. A gyógyszert német méregnek is nevezték. Miután a megye hírül adta a betegség gyulai, majd csabai jelentkezését, a Kancellária elrendelte, hogy a kirurgus utasításait szigorúan hajtsák végre, a fertőzött településeket zárják le és akadályozzák meg, hogy azok lakosai a megye más lakosaival érintkezhessenek, a pestisben elesettek minden ruháját, ágyneműjét a helységen kívül égessék el. A betegeket és az elhunytak hozzátartozóit különítsék el a veszteglő házakba. Csabán pl. 1738-ban a legszélső ház ott állt, ahol ma a gimnázium. Ezen túl egy mély sánc húzódott és a sáncon túl állították föl a veszteglő házat. Az akkori evangélikus lelkész, Burián Sámuel naponként kijárt oda és a pestises betegeknek kiszolgáltatta az úrvacsorát, úgy hogy az ostyát és a bort a sánc innenső partjáról egy hosszú rúdon nyújtotta át a túlsó partra. A veszteglő házakat elhagyó pestises embert bárki szabadon agyonlőhette, sőt egy arany jutalmat is kapott. A csoportosulások megakadályozására megtiltották a lakodalmak tartását. Az elhunytakat egyházi szertartás nélkül, külön a pestises halottak számára kijelölt temetőben kellett eltemetni. A templomok ajtaját lepecsételték, a harangozást megtiltották. Az elöljáróknak naponta ellenőrizni kellett az utasítások végrehajtását.