Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája és prozopográfiája 1715–1848 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 11 (Gyula, 2009)
Vármegyei igazgatás a XVIII. század első felétől a XIX. század közepéig - Békés vármegye igazgatási közegei, tisztikara, szaktisztviselői, szegődményes alkalmazottai és országgyűlési követei, táblabírái (1715–1848)
és nehéz viszonyok között még akkor sem boldogulhattak volna, ha több jóakarat lakik vala bennük, mint a mennyit hivatalos hatáskörben tanúsítottak"120 A főispán szerint a tisztikar tevékenysége megelégedésre adhatott okot, ezért évről évre megerősítette őket. Az 1718. és 1722. évi tisztújításon Sztrányai Ferenc mint főispáni megbízott járt el Löwenburg helyett. Sztrányaira várt a feladat 1722. június 8-án, hogy a főispán intencióinak megfelelően leváltsa a lakosságot jogtalanul behajtott napidíjakkal sanyargató, túlkapásokkal vádolt tisztikart. Löwenburg János Jakab csak egyetlen esetben, az 1723. szeptemberi restauratión jelent meg személyesen Békés vármegyében, később minden maradt a régiben, és 1728- ban Luzinszky István, 1732-ben pedig lipóczi Keczer István főispáni megbízottak útján képviseltette magát.121 A historikus nem alaptalanul jegyezte le a következő sorokat: „úgy a számadásokban, valamint a közigazgatásban a legnagyobb rendetlenség harapódzott el, mindamellett, hogy az évi számadásokat bekívánta [ti. Löwenburg] és a kötelességet mulasztó hivatalnokokat önkényesen elmozdította, s másokat nevezett ki.”122 Harruckern János György 1732. október 9-i főispáni beiktatását követően - Löwen- burghoz hasonlóan - szintén nem látogatott Gyulára, helyette fián, Harruckern Ferencen keresztül érintkezett a megyével. Az idősebb Harruckern is élt a tisztviselők kinevezésével, annál inkább, mivel főispánsága első felében két komoly tényező vetett gátat a tisztújításnak: épphogy elcsitult a Péró-féle lázadás (1735), 1738 augusztusában Csabán felütötte fejét a pestis. 1736-ban mégis sor kerülhetett restauratióra, amelyet Harruckern János György fia, Ferenc bonyolított le. Harruckern Ferencet 1743-ban a királynő főispánná tette meg, ő az 1744-1773 között megtartott öt tisztépítőszék mellett - hivatali elődeihez hasonlóan - saját elhatározásából, vagy a vármegye javaslatára tisztviselőket is kinevezett. Harruckern Ferenc 1773-ban egészségi okból nem lehetett személyesen jelen az esedékes tisztújításon, ezért királyi jóváhagyással vejét, gr. Károlyi Antalt bízta meg annak lebonyolításával. A gróf 1773. október 20-ra, Gyulára hirdette meg a restauratiót.123 A XVIII. század második felének főispáni helytartóiról szólva Haan Lajos megállapította: „ha végig megyünk a régibb jegyzőkönyveken, azt látjuk, hogy a közgyűlések 1790 évig mindig csak helyi, közigazgatási dolgokkal vesződtek. A tisztújítás, ha nem is minden három, de legfeljebb őt év alatt mindég megtartatott, kivévén II. József korát.”124 A király 1786-ban kiadott rendelete értelmében ugyanis megyegyűlést csak országgyűlési követválasztás céljából lehetett tartani. A tisztviselők ezentúl nem választás, hanem kinevezés útján nyerték el hivatalukat a kerületi biztos által, aki fel is függeszthetett, de döntése ellen fellebbezni lehetett az ablegatus útján. A következő tisztújításra 1790. április 26-án, báró Orczy József főispáni helytartó elnöklete alatt került sor.125 Az Orczyt követő főispánok évről évre halogatták a tisztviselői kar megújítását, ehelyett a kinevezés is kielégítő megoldásnak tűnt számukra. Bár a megye nem kételkedett az érintett személyek rátermettségében, az idő múlásával egyre többször szorgalmazták, hogy szabad voks által maguk választhassák meg elöljáróikat. 1794 februárjában - gr. Teleki József és gr. Ráday Gedeon nevében - Bölcskey József praefectus sürgette a tisztújítást. Bár a két grófnak semmi kifogása nem volt a főispán által néhai Angyal József helyére kinevezett alispán, valamint a többi vármegyei tisztséget betöltő személy ellen, de ezeket az eseteket csak alkalmi jellegű, ideiglenes helyettesítésnek tekintették, és a restauratiótól nem tekinthettek el.126 A kérdés 120 Éble, 1895. 53. p. 121 Haan, 1876. 58. p.; [Haan], 1886. 120-121. p. 122 Karácsonyi, 1. köt., 1896. 327-328., 331., 338. p.; [Haan], 1886. 121-122. p.; Békés vármegye történetei, a' honfoglalás ezer éves iubilaeuma alkalmából a’ vármegye közgyűlésinek megbízása folytán irta Haan Lajos. Kézirat. BML XIV. 58. 123 Kgy. ir. 187-188/1773; jkv. fog. 187-188/1773. 124 Karácsonyi, 1. köt., 1896. 339-346. p.; [Haan], 1886. 123-124. p.; uő., 1870. 47. p. 125 [Haan], 1886. 119-120., 125-126. p.; uő., 1867. 277. p. 126 Kgy. jkv. 48/1794, 92/1794. Réz József Arad megyei chirurgus szerint - aki Kazay Mihály kancellistára hivatkozva adta elő állítását - ekkoriban „veszedelmes történetek lettenek Békés v[ár] megyében, nemkülönben az 39
