Dóka Klára: A Körös- és Berettyó-völgy gazdálkodása az ármentesítés előtt és után - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 10. (Gyula, 2006)

V. Gazdálkodás a vízszabályozások nyomán a 19. század második felében - 3. A művelési ágak arányának és abszolút értékének változásai 1853-1895

dős Gyulavári, valamint Füzesgyarmat kivételével mindenütt meghaladta az országos és az ártéri átlagot. Füzesgyarmaton a határ 32%-át használhatatlan terület (azaz mocsár) borította, ami akadályozta a terjeszkedést. Az 1855. évi ártéri összeírás szerint is e településen 20 945 hold volt a mocsár, illetve a Berettyó várható kiöntése. Zömmel szántóként hasznosították a népesedő puszták (Megyer, Póstelek, Eperjes) területét is. A rétek nagy ingadozást mutatnak, de rendszerint kisebb hányadot foglalnak el az átlagosnál. Viszonylag sok rét volt Gyulaváriban és Szeghalomban, mindkettő a „vizesebb" települések közé tartozott. A legelőknél még nagyobb eltéréseket találunk. Öcsödön, ahol a 25 000 holdas faluhatárból csak 1070 hold volt ártér, a legelők a terület felét foglalták el. A viszonylag száraz határ nagy részét az itt még mindig jelenős juhászat számára tartották fenn. Hasonló volt a helyzet Csabán, Gyulán, Szarvason is, de itt a legelők a rétek rovására foglaltak el nagyobb részt a faluhatárból. A vizektől veszélyeztetett Endrődön, Mezőberényben, Szeghalmon - ahogy Arad megyében is láttuk - azért részesedtek nagyobb arányban a legelők, mert a faluhatár nyirkos részeit egyéb célokra nem lehetett használni. A Bihar megyei árvizes településeken általában magasabb volt a szántók részesedése, mint az országos átlag, de kisebb, mint Békés megyében. 70% felett volt Ant, Barakony, Erdőgyarak, Feketebátor, Gyires, Kávásd, Köröstarján, Szentjános határában. A felsoroltak közül Ant, Barakony, Gyires, Kávásd viszonylag száraz volt, viszont Feketebátor 50, Szentjános 70, Köröstarján 42%-a volt érdekeltségi ártér. A szárazabb településeken nagyobb mennyiségben voltak rétek és legelők is, de helyenként a szántókat ezek rovására növelték meg. A Bihar megyei ártéren a szántók részesedése a legkisebb Komádiban és Csökmőn volt, a két legvizesebb településen, ahol még az országos átlagot sem érte el. A réteknél itt is nagy az ingadozás. Míg az említett Feketebátorban csak 2,64%,\ekerden 36,69% volt a rétek aránya. Legtöbbször a közepesen „vizes" települések határában rendszeresítettek rétekét olyan területeken, ahol a földművelés kockázatos lett volna, de a talaj minősége jobb volt annál, hogy csak legeltessenek rajta. Jelentősebb, 30%-nál nagyobb legelők voltak Geszten, Madarászon, Ugrán, Zsadányban, Zsákán, amelyek szintén a megye „vizesebb" települései voltak. Geszten a legelő fenntartását a nagy állatállomány is indokolta. Komádiban, ahol a határ 36%-a nádas és még legelőnek is alkalmatlan, használhatatlan terület volt, a legelők csak 11%-ot foglaltak el. Az egyéb települések közül a két legvizesebb, Dévaványa és Püspökladány esetében a szántók nem érték el még az országos átlagot, és nem emelkedett e fölé az arány Nádudvaron sem. A Szabolcs megyei, viszonylag szárazabb területeken, kapcsolatban a korábbi termelési hagyományokkal, magas volt a szántók aránya.

224 A rendszeres vízszabályozások megindulásakor a faluhatár földhasználati struktúrája több tényezőtől függött. Szerepet kapott a talaj minősége, amely