Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)

Sorsok, életutak, életrajzi vázlatok

augusztus 8-án mint alispánt és a Duna melléki kerületi tábla assessorát küld­ték Pozsonyba. 142 Csupor László hosszas betegeskedés után 1811. október 24-én hunyt el. 143 Daimel Sándor (*1866. szeptember 5., Gyula-fl946. április 18., Budapest 144 ) Daimel Lipót (1827-1908) gyulai esztergályos Vfeil György lányát, az Aradról elszármazott Matildot vette feleségül (fi915). Gyermekeik - Gizella (*1857),Lajos György (1859-1863),Rudolf (1863-1863),Lajos Ferenc (*1864) és Sándor - közül Sándor volt a legfiatalabb. Daimel Sándornak a soborsini Langer Margittal kötött első házasságából egy fia született, Lajos (*1899). Második felesége a budapesti illetőségű Lázár Irén lett, akitől másodszülött fia, Sándor (1904-1977) származott. 145 Daimel Sándor az elemi iskola 3-4. osztályát Gyulán végezte, később Aradon tanult. A jogot a budapesti egyetemen hallgatta. Terényi Lajos főispán 1889. július 29-én Békés vármegye díjtalan közigazgatási gyakornokává nevez­te ki. Megbízatását három éven át látta el. A jogtudományi doktorátus megszer­zése (1890. május 24.) után egy évig ügyvédjelölt volt, majd tiszteletbeli aljegy­ző lett. 1892. szeptember 27-én árvaszéki ülnöknek választották meg. Az 1895. december 20-21-i tisztújító közgyűlés megerősítette ebben az állásában. 146 1898 májusától első aljegyző lett, 1901. december 17-én újraválasztot­ták. A főispán ez alkalomból tiszteletbeli főjegyzővé nevezte ki. A vármegyei hierarchiában további előrelépést jelentett Daimel számára főjegyzővé történt 142 Kgy. jkv. 970-971/1805, 195/1807, 977/1808; kgy. ir. 238/1807. 143 Kgy. jkv. 1147/1811; Az elhunytnál maradt iratok átvételére a Beliczey József, Tom­csányi Kristóf, Placsintár György közgyűlési tagokból álló deputatiót küldték ki, akik jelentették, hogy a keresett irományok egy almáriumban voltak. Miután magukhoz vették ezeket, rendbe is szedték őket. Kgy. jkv. 874/1812. 144 BML IV 426. Gyula, r. kat. ker. akv. 310/1866; vö. BML IV B. 401. a. 38/1917, 16/ 1918, ahol tévesen 1866. szept. 4. szerepel születési dátumként; BML XXI. 2. 67/1946. 145 \Céil Matüd élete 79. évében, 1915. jan. 29-én halt meg. RKP, Gyula, ker. akv. 1827. nov.28., 152/1857,5/1859,99/1863,297/1864,403/1899,36/1904; uo.,hal. akv. 197/1863,228/ 1863,40/1915;BMLXXXin. 1. Gyula, hal. akv. 75/1915; Ifj. Daimel Sándor családnevét 1938­ban Dánielre változtatta. Édesapjához hasonlóan Békés vármegye szolgálatában kezdte pályafutását. Közigazgatási gyakornok, tiszteletbeli szolgabíró volt, 1927-ben vármegyei aljegyzővé választot­ták meg. A főispán 1930-ban tiszteletbeli másodfőjegyzővé nevezte ki. 1936-ban miniszteri se­gédtitkárrá lépett elő, és a belügyminisztériumba rendelték szolgálattételre. Thb. jkv. 256/1927, 307/1930, 158/1936; BML IV B. 407. b. 11 476/1927; BML XXXIII. 1. Gyula, szül. akv. 728/ 1899, 22/1904 (UB 258/1938, 350/1977). 146 BMLVffl. 164. anyakönyv 7/1874/1875, 4/1875/1876; BML IV B. 401. a. 38/1917; BML IV B. 401. b. 371/1902; BML IV B. 407. b. IV 278/1889; EL 7e-II. 1889-1892. évek jogtudományi szigorlatok jegyzőkönyve, 32. p.; Békésmegyei fejek, s. a. 23. p.; Oroszlány, 1929. 130. p.; Békés Megyei Nap, 5. évf. 1998. szept. 4. 207. sz. 10. p. 79

Next

/
Thumbnails
Contents