Héjja Julianna Erika: Békés vármegye archontológiája (1699) 1715-1950. Főispánok és alispánok – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 8. (Gyula, 2002)

A magyar archontológia múltja, különös tekintettel a vármegyékre

András Stemmatographia nobiliumfamüiarum regni Hungariae-jának első kötete, amely saját koráig bezáróan egészíti ki, pontosítja Szentiványi gyűjtését. Az előzőekhez hasonlóan ő sem feledkezik meg a főispánokról. A XVQI. század utolsó harmadában tűntek fel az első tisztán vármegyei archontológiák. A sort Wigner Károly nyitotta Analecta Scepusii sacri et profani című műve harmadik kötetével (1778), amelyben Szepes megye előkelőbb egyházi és világi tisztségviselőit vonultatta fel. A \&s vármegyei fő- és alispánokat Schönvisner István mutatta be 179l-ben, Enessey György pedig 1799-ben a Győr megyei főispánokkal ismertette meg olvasóit. Külön említést érdemel Czech János Győr vármegye' fő-ispányairól (1827) című írása, mivel ez az első olyan megyei tisztségviselőkkel foglalkozó archontológia, amely önálló kötetben jelent meg. Országszerte a XIX. század első felére esett a helytörténetírás megélénkülése, sorra láttak napvilágot a vármegyék múltját idéző monográfiák, amelyek a tisztikar névsorát is közölték (így Zemplén, Ugocsa, Szatmár, Gömör, Nógrád, Arad, Doboka megyéké). Az 1840-60-as években kiváltképp az Új Magyar Múzeum és a Magyar Történelmi Tár biztosított publikációs lehetőséget az archontológia művelőinek. 1867 után a Századoké a vezető szerep, ahol adalékok, levéltári hulladékok címmel fordulnak elő a megyei méltóságokról szóló közlések. Az itt közreadott publikációk nagy hátránya, hogy szerzőik általában mellőzik a felhasznált források közlését.

13 1889 decemberére készült el Magyarország főispánjainak albuma. A szerző, Somogyi Zsigmond - magyar királyi pénzügyi számtiszt - így vallott elképzeléseiről, módszereiről: „Az eszme, mi bennem megszületett a czél, mit ennek hatása alatt kitűztem: hogy összeállítsam Magyarország főispánjainak névsorát, nem mindennapi. Ez eszme adta kezembe a tollat, sarkalt a kutatás száz- és száz-féle nemére, buzdított az ernyedetlen munkálkodásra s éjeimet is a nehéz fáradozások nappalává változtatta. Összeállítottam s egybehoztam tehát az ország azon főispánjait, kiknek szereplését az okmánytárak, idevonatkozó történelmi munkák s levéltári közlemények alapján kideríthettem." Tisztában volt munkája hiányosságaival, de mivel teljesen járatlan útra lépett, ez - szerinte mentségül szolgálhatott. Somogyi hármas célnak kívánt eleget tenni: mindenekelőtt remélte, hogy műve ébren tartja a főispánok emlékét, emellett a monográfusoknak is könnyebbségül szolgál, végül megkíméli az érdeklődőket az elszórt adatok felkutatásától. Somogyi Radó Kálmán császári királyi kamarás, \as vármegyei főispán és Pauler Gyula országos főlevéltárnok pártfogoltjaként 1888 tavaszán - amikor a mű már befejezéséhez közeledett - fogott kiegészítő adatgyűjtésbe. Ekkor kérte fel a megyei alispánokat, hogy a főispánok névsorát 13

Havassy, 1987. 28-29. p. 9