Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

6. Vízrajzi felmérés Huszár Mátyás irányításával (1818-1824)

és Kórógy medrének kibővítésénél voltak láthatók, pedig az egész folyót hajózhatóvá lehetett volna tenni a kanyarulatok átvágásával, a mederben lévő akadályok (feliszapolódások, malomgátak) megszüntetésével. Huszár idejében a Berettyónak annyi mellékága, kiszakadása volt, hogy a vízhozam tízszerese is elfért volna benne, a lefolyási akadályok miatt azonban a meder eltűnt a mocsárban. Esése a Sárrét felett 188 mm/km volt, alatta azonban a legcsekélyebb az egész vízrendszerben (3,4 mm/km). Kárt okozó áradás áprilisban és novemberben fordult elő. Ilyenkor a vízszint emelkedése négy-öt napig tartott, süllyedése pedig két hetet vett igénybe. Vízrendezési munkáról e részben nem olvashatunk; a hiányt Huszár Mátyás így indokolta: „E vidéken az ember hasztalan keresi a vízfolyás szabályozása, a partok biztosítása, az árvozek megakadályozása céljából készült építményeket, bár a Berettyó medre árvízkor még a víztömeg negyedét sem tudja elszállítani, közepes vízállásnál pedig a lefolyás a molnárok önkényétől függ" Véleménye szerint a mocsár keletkezése és növekedése három tényezőre vezethető vissza: - a sík területre, - a mélyen elhelyezkedő vízzáró rétegre, - a felszínen, az iszappal kevert, laza borításra. Ezek az okok a Berettyónál is fennálltak, ami nehezítette a lényegi beavatkozást. A Sebes-Körös esése a mérések szerint szakaszonként változott. Nagyváradtól Szakálig 701 mm/km, Szakáltól Szeghalomig 236 mm/km, Szeghalom alatt 42 mm/km volt. A tavaszi és őszi áradáskor a víz szintje 1,5 2 m-rel emelkedett a legkisebb vízállás fölé, rendkívüli vízállás pedig 20 évenként fordult elő, amikor Nagyváradnál 5 m, a Kis-Sárrét közepén 1,5 m, Szeghalomnál már 4,10 m volt a különbség. Az áradás a felső szakaszon négy, az alsón hét napig tartott, az apadás pedig kétszer, a Kis-Sárrét alatt háromszor annyi időt vett igénybe. Az eddigi szabályozási munkából mint az 1820-as leírásnál láttuk - Huszár a középső csatornát tartotta megfelelő irányúnak, azonban a méretekkel itt is gondjai voltak. A keresztcsatornák létesítését, az okányi ásásokat, a Halád-éren keresztül történő szabályozást elhibázottnak vélte. Ezt írta: „A mocsárban itt-ott összefüggéstelen, többnyire csekély szélességű, és csak a felső réteg mélységében kiásott csatornák látszanak, melyeket 50