Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

12. A szabályozás eredményeinek megszilárdítása (1879-1895)

nyegette. 101 Az árvíz után sor került a helyreállítási munkákra, és töltése­ket építettek a kisebb-nagyobb belvízcsatornák mellett is. 102 A belvízlevezetési terv 1887-re készült el. A már említett, Berettyó jobb parti csatornákon kívül elkészült a Szeghalmi-csatorna, mely 27 km hosz­szúságban gyűjtötte össze a vizet Cséffa és Cara puszta irányából. 103 Há­rom km-es csatorna épült Cyoma határában. A Sebes-Körösi Társulattal közösen létesítették a Kutas-csatornát, mely az Ölyvös és Csente környéki belvizeket is összegyűjtötte. A Kutas befogadója a régi Ördögárok volt, melynek kiépítésével az egyik ősi vízszabályozási megoldást elevenítették fel. 104 Bár az érdekeltek felvetették, hogy e belvízcsatornák befogadója az új Sebes-Körös legyen, de sem az új Berettyó-csatornát, sem e folyószakaszt nem kívánta a társulat műszaki vezetése a belvizekkel túlságosan megter­helni. 1895-ben lehetővé vált a társulatok különválása, és a három öblözet he­lyén önálló szervezetek alakultak. Ezek határait a Földművelésügyi Mi­nisztérium 1901-ben készült, többször idézett térképén rögzítette. 1,15 A há­rom társulat közös ártere 653 650 m. hold volt, töltései 241,47 km-t, csator­nái 65,16 km-t tettek ki (Vö. VI. sz. táblázat). A Körös-szabályozást a szakirodalom az egyik legsikeresebb vízimunkálatként tartja számon. Az 1879-re érdemben lezárult munkát 1895-re eredményesen meg tudták szilárdítani, és kisebb fejlesztéseken kívül érdemi beavatkozásra nem volt szükség. E fejlesztések alapja nem a szabályozási munka korrigálása, hanem új igények (pl. hajózás) megjele­nése volt. Változás a két világháború között történt, amikor az új országha­tár elvágta az árteret, a külvizeket levezető Fel fogó-csatorna Romániához került, és a belvizek levezetését újabb csatornák és szivattyútelepek építé­sével az országon belül kellett biztonságosan megoldani.

Next

/
Thumbnails
Contents