Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

12. A szabályozás eredményeinek megszilárdítása (1879-1895)

az árterek megállapításánál is a birtokviszonyok kerültek előtérbe, nem a védekezés szempontjai. Ezért a törvény kimondta, ha a társulatok alapfeladatuk ellátásához alkalmas határokkal nem rendelkeznek, új szervezeteket kell alakítani. Az addig védelem nélküli, veszélyes területeket a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium valamely társulathoz csatolhatja, hogy az ármentesítés egysége az egész völgyben biztosítva legyen. A törvény az ártérbirtokosok szavazati jogát a közgyűlésen birtokaik nagysága alapján határozta meg: 100 hold ártér jelentett egy-egy szavazatot. A közgyűlés a korábbi szabályokban meghatározott feladatokon kívül .dönthetett a tisztviselők fizetéseiről, összeállította az éves költségvetést, melyet minden év október 15-ig fel kellett küldeni a minisztériumba. A tisztviselőket az elnökön kívül legalább négy tagból álló választmány vette fel. Igazgatót és mérnököt minden társulatnál alkalmazni kellett, de felvehettek szakaszmérnököket, pénztárost, ellenőrt, valamint a szükséges szolgaszemélyzetet. Társulati mérnök csak az lehetett, aki diplomával és legalább kétéves gyakorlattal rendelkezett a vízszabályozások terén. A törvény azonban nemcsak szigorította a társulatok felett az állami felügyeletet, hanem igyekezett is megerősíteni azok helyzetét. Ennek egyik módja az ártér fejlesztés volt, mely művelet szerint az eddig tapasztalt legnagyobb vízállás alapján - a magassági viszonyokat figyelembe véve kijelölték azokat a területeket, melyek védművek nélkül víz alá kerültek volna. Amennyiben még nem tartoztak az illető társulathoz, minden tiltakozás ellenére bevonták. Ezáltal fokozatosan minden veszélyezettebb terület a társulatok védelme alá került, sőt az árvizek emelkedése nyomán az ártérfejlesztéseket megismételték. Igy az a furcsa helyzet állt elő, hogy minél előbbre haladt a szabályozás, és emelkedtek fel a töltések közé szorított vízszintek, annál nagyobb lett a veszélynek kitett, de már töltéssel védett ártér. (A körösi társulatok ősi és műszakilag fejlesztett ártereit mutatja a ÍV. sz. táblázat.) Az 1884-es törvény újat hozott abban is, hogy bevezette a közérdekű társulatok fogalmát. Közérdekűnek azokat a szervezeteket tekintették, melyeket az egységes szabályozás és összefüggő töltésépítés érdekében feltétlenül fenn kell tartani. Ezek kötelesek voltak a védművekhez szükséges költségfedezetet előirányzatukba felvenni, és gondoskodni a behajtásról. A munkák időben történő megkezdését a folyammérnökök ellenőrizték, akik jelentése nyomán a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium határidőt tűzhetett ki a végrehajtásra. A minisztérium tisztában volt azzal, hogy a társulatok teherbíró képességét nem lehet a végtelenségig növelni, ezért a közérdekűeknél bevezette a maximális megterhelés elvét. Ha a befektetett összeg túlment egy bizonyos határon (az új kataszteri jövedelem