Dóka Klára: A Körös és a Berettyó vízrendszer szabályozása a 18-19. században. Egy táj kialakulása - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 7. (Gyula, 1997)

11. Új igények és a hagyományos munkák folytatása (1861-1879)

Mint említettük a Kettős- és Hármas-Körösnél a kiegyezés után állampénzen dolgoztak; az egyéb vízimunkálatok története 1871-től a társulatok története volt. 1870-1871-ben valamennyi szervezet elkészítette új alapszabályát, újra felmérte ártereit, és most már az állami segítség minden reménye nélkül folytatta a munkát, melynek menetét - a töltésépítések vonatkozásában az ismétlődő árvizek határozták meg. Az 1860-as száraz esztendők után az 1870-es, 1880-as években árvizes periódus következett. 1870-ben a Fehér-Körös, 1874-ben a Fekete- és Kettős-Körös, 1876-ban a Fekete-, Fehér- és Kettős-Körös áradt ki, majd 1879-ben szinte az egész völgyet elöntötte az árvíz, melynek következtében, mint a következő fejezetben látni fogjuk, a szabályozást tovább kellett fejleszteni (VII. sz. táblázat). Az Arad megyei társulat már korábban is gyengének ítélt töltései az 1870-es években nem állták ki az árvizek próbáját. Már 1869 tavaszán töltésszakadások voltak a Fehér-Körös jobb és a Fekete-Körös bal parti töltéseinél, majd az 1870-es árvíz a malomcsatorna és a Fehér-Körös közti területeket borította el. 1871-ben Wenckheim László kérésére Herrich Károly megvizsgálta a körösi munkák jelentős részét, és járt az Arad megyei Armentesítő Társulat területén is. Megállapította, hogy maga a szabályozás elve helyes, de a töltéseket nem az 1855-1856-ban előírt méretek szerint építették, azok vonalazása rossz, kicsi a koronaszélesség, a rézsű, a magasság. 12 átmetszésnél el kellett volna zárni a holtágakat, mert így a hullámtér túlságosan kiszélesedik. Javasolta, hogy az új töltéseket a tapasztalt legnagyobb árvíz felett 1 m magasságra, 2,85 m koronaszélességgel, 1:3 illetve 1:1,5 rézsűvel építsék. A munkálatok részletterveit Szeghő Attila készítette el. 1873-ban és 1876-ban újabb töltésszakadásokra került sor. Az 1876. évi tavaszi árvizet követően éppen Nagyzerind, Feketegyarmat, Tamásda lakói panaszkodtak a Tőz áradásaira. Bár környékükön töltések épültek - írták -, melyek költségeihez ők is hozzájárultak, de ezekkel a problémát nem oldották meg. A fokok elzárásával a víz mind magasabbra emelkedik, és főként a Szartossal egyesített Tőz okoz károkat. Az érdekelt községek kérték, állítsák helyre az eredeti állapotot, amihez természetesen nem kaptak sem a vármegyétől, sem a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztériumtól támogatást. A társulat még zsilipes formában sem akarta megnyitni a Tőzbe vezető fokokat, mert szerintük nem a víz megosztása, hanem koncentrálása volt a cél. Arra hivatkoztak, hogy a Tőz korábban is kiöntött, de az érdekeltek csupán legelőnek használták a kérdéses területrészt, amit most fel kívánnak szántani. Végül olyan döntés született, hogy az Arad megyei társulat építsen a Tőz mellett a korábbinál erősebb töltést.

36 1877-ben ismét árvíz volt, melyet követően a töltések magasságát a