Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

birtokosok, akik képtelenek okosan és szakszerűen gazdálkodni több ezer hektáron, bármennyi adatismerettel rendelkeznek is, mert nincs adottságuk ahhoz, hogy a tények és számok között rejtőzködő titkos okozati kapcsolatokat felismerjék, s azokat hasznosítani merjék. Székácsot nem félemlítette meg és nem késztette visszakozásra sem a reá nehezedő felelősség roppant súlya, sem a folyton gáncsoskodó ellenséges erők nagysága. Ügyének igazát, tervének ésszerűségét és hasznosságát érezve, nem hőkölt vissza az értelmes, ám fárasztó emberpróbáló harcoktól. Különben is erőt és hitet sugárzó korban élt, amelyben megkülönböztetett figyelem kísérte a hatalmas léptékű, nagy távlatú vállalkozásokat. Az antifeudális polgári eszmék egyre-másra szabadították fel a megbénult „összezsugorított" lelkeket, és űzték el a múlt sötét kísérteiéit. Friss levegőt lélegzett a nemzet, s új erőre kaptak a „beteg, megzsibbadt gondolatok". Az ő grandiózus koncepciója is szerves része, értékes alkotóeleme lett az erőgyűjtő, öntudatra ébresztő reformkornak. Egy kis létszámú agilis egyházközség heroikus vállalkozása, életrevalóságának bizonyítéka volt, amelynek megvalósításához sok hit, nagy összefogás és végtelen segítőkészség kellett. Szerencsére egyikben sem volt hiány. Nagyszerű társak, nemes szívű egyháztagok álltak mellé, akik gazdag adományokkal úgy csökkentettek a vállára nehezedő terheken, hogy egyúttal növelték és erősítették a benne élő hitetés elszántságot. Olykor többet kapott tőlük, mint amennyit remélt. Kérő szavára csak úgy özönlött az egyház kasszájába a terv kivitelezéséhez szükséges önkéntes adomány. Amikor például azt kérte a presbitériumtól: járuljon hozzá, hogy gyűjtés és kölcsön útján előteremtse azt a 12000 forintot, amely a szlovák nyelvű egyházközség végkielégítéses önállóságához elengedhetetlenül kell, az egyik felügyelőbizottsági tag: Liedemann Samuel ezekkel a tettre serkentő szavakkal ajánlott fel mindjárt 1000 forintot- ha rajta kívül még 11 ajánlattevő akad, ki fejenként ugyanennyit ad -: „A mi apáink a gyülekezetnek nem kölcsönözni, hanem ajándékozni szoktak". S hogy szavának nagyobb nyomatékot adjon, így engesztelte és bátorította a kisebb'összegekkel segíteni szándékozókat: „Köszönettel vesszük majd az építésre, de most csak 1000 forintos ajándékokat fogadhatunk el". Liedemann szokatlan feltételekhez kötött dicséretre méltó kezdeményezése rövid idő alatt teljes diadalt aratott. A József külvárosi „tót egyház" önálló gyülekezet lett, sőt a központi épületbe ideiglenesen áthelyezett tanulók is visszamehettek csinosan felújított iskolájukba. Ehhez már a kevésbé tehetős hívek áldozatkészségére is szükség volt, különösen, ha tudjuk, hogy a szlovák gyülekezet jogos igényeinek kielé74