Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

kumok kölcsönöztek elbűvölő varázst és kétségbevonhatatlan erkölcsi hitelességet. Ezért volt a kortársak egyöntetű véleménye, hogy „ Székácsotnem olvasni, hallgatni kell!" Logikai és érzelmi kiemeléseket pompásan érzékeltető előadásmódja megemelte a mondandó súlyát és értékét, s prédikációit nemcsak logikus beszéddé - az értelem szavává -, hanem a szó legnemesebb értelmében vett művészi élményé is tette. Különösen a nagy egyházi ünnepeken és a tízezres tömegeket vonzó nagy temetéseken (Lendvai Márton, Bajza József) és országos jellegű megmozdulásokon (Berzsenyi sírkövének felavatása Niklán) mondott beszédei váltak emlékezetesekké, bár - ahogy a visszaemlékezők mondják - vasárnapi igehirdetéseire is tódult a nép: evangélikusok és más felekezetbeliek egyaránt. Szász Károlyt idézzük: „ Székács prédikációi évek hosszú során át valódi ünnepei voltak a fővárosi közönségnek" annak ellenére, hogy mindig mértéktartó volt, és sohasem tette a szószéket politikai izgatások eszközévé, ámbár még a legsúlyosabb elnyomatás idején is rettenthetetlenül kiállt egyháza igazsága, jogos harca, a vallás és az erkölcs szolgálata mellett. Biztatott ekkor is, s lelkesítő szavakkal erősítette „ a haza újjászületésébe vetett hitet". Beszédeinek gyújtó hatásától - tények igazolják - félt az államhatalom, amely tanulva a Kazinczy jubileum hatalmas tömegdemonstrációjából, csak szűk egyházi ünnepség keretében engedélyezte Berzsenyi niklai síremlékének a leleplezését; Széchenyi halálakor pedig minden eszközzel meg akarta akadályozni, hogy a tömegekhez szólhasson. A történész Zsilinszky Mihály írta: midőn „ az országszerte megtartott Széchenyi gyász isteni tiszteletek" tervezett időpontjait közreadták a lapok, a hatalom embere a tekintélye tetőfokán álló (pátensharc!) Székács „lángnyelvétől" annyira megrémült, hogy a „ szónokot elf ogatás bűntettének terhe alatt, eltiltotta a beszéd megtartásától". (A leírt gyászbeszéd szövegét végül 11 év múlva, 1871-ben az Alkalmi beszédtár I. kötete publikálta, s még akkor is élénk érdeklődés fogadta és kísérte.) Nagy érdeklődést kiváltó temetési beszédei hiteles képet adnak Székács kiváló szónoki erényeiről és szemléletmódja sajátos vonásairól. Egyszer-másszor még a kor szorításairól, reá gyakorolt hatásáról is beszédes bizonyságul szolgálnak. A Bajza fölött elhangzott gyászbeszédből - amelyet Fabiny Tibor publikált a Diakonia (Evangélikus Szemle) 1988. 2. számában - a tudós professzor, elismervén, hogy „mesterien foglalta össze a szabadságharc bukása után sokat szenvedett Bajza életművét", finom érzékeny füllel azt is kihallotta, hogy a „korszak teológiai szikkadtsága természetesen érződik a beszéden". Nem kétséges: a „jelen" mindenkor kiköveteli a maga jogát, így a 121