Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

Ezt az elvet azonban nem egykönnyen akceptálta a rebellis magyarságot lelkileg megtörni és térdre kényszeríteni akaró bécsi udvar. Orosz szuronyokkal szerzett kétes értékű győzelmének görögtüzes diadalmámorából még sokáig nem kívánt felocsúdni és kijózanodni. Mindenható hatalmában tetszelegve, térdre akart kényszeríteni minden erőt, amely szembe mert szállni vele, s hatálytalanítani szándékozott minden olyan nem kívánatos törvényt, amely azok jogait védte. (Deák közismert teóriája, kivárás elmélete: a passzív rezisztencia, és okos jelszava: óvatosság, higgadtság, gondos vigyázattal párosult szilárdság! kínálta ekkor az egyetlen ésszerű magatartásformát és életlehetőséget. Ezeket értelmező bölcs szavainak realitásához: „Engedni a kiegyezés kedvéért éppoly kárhozatos lehet, mint szoros ragaszkodással törésre vinni a dolgot" - nem fért sok kétség.) A nemzet legyűréséhez azonban nem volt elégséges a dölyfös, erőt sejtető Habsburg vezényszó. A totális elnyomást nem lehetett elérni a protestáns egyházak autonómiájának a megszüntetése nélkül. A vallásos oktatásügynek abszolutisztikus kormányzási szellemben - értsd: hatalmi szóval, a törvények önkéntes felrúgásával, újabbak egyoldalú közreadásával - való gyökeres rendezése ugyanis az egyes felekezetek császári és királyi főkonzisztóriumok fennhatósága alá helyezését s ezzel párhuzamosan a zsinat megszüntetését és a protestáns autonómia feladását kívánta volna. Az udvar nagyon alkalmasnak találta az időt a protestánsok teljes behódoltatására. Nem számolt vele, hogy Világos és Arad után, Haynau és Bach kíméletlen önkényuralmának drákói szigora mellett ellenállásra talál. Az általános rendezés látszatát keltve, előbb -1855. aug. 18-án - IX. Fiús pápával kötött konkordátumot Ferenc József, s ez már sejtetni engedte, hogy majdan- enyhén szólva - kétféle mértékkel méri a katolikusok és a protestánsok jogait és kötelességeit. Ezt megakadályozandó, az 1791. évi XXVI. törvénycikkel szentesített jogokhoz körömszakadtig ragaszkodott mind a Révész Imre vezette egységes református, mind a nemzetiségi jellegéből következően megosztott evangélikus egyház. Utóbbinak lett lelkészi vezére Székács József. Reájuk és bátor harcostársaikra is gondolva, adunk igazat Kemény Zsigmondnak, aki híres politikai pamfletjében, a Forradalom után-ban azt fejtegette: a protestantizmus szerencséje, hogy mindig akadtak olyan védelmezői, kik „ a félreértéstől nem rettegve, meggyőződésöket akkor is elmondják, midőn az igazság és a népszerűség közt oly hézag támadt, melyet csak önfeláldozással lehet betölteni". Ilyenek voltak ők is, akik az állami felügyeleti jognak erőszakos gyakorlása ellen, az önkormányzati jog vé96