Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

IV. „Az ország papja”

IV, „ Az ország papja" „Csontjainkporrá lehetnek, nevünk feledésbe mehet, de az igazságok, melyeket hirdeténk, az erények, melyeket gyakorlánk: azok élni fognak és boldogí­tandják a késő emberiséget is". (Sréter János felett mondott beszédéből) Ez a fennkölt gondolat, amelyet Székács Nógrád megye fiatalon el­hunyt, költői lelkületű alispánjának: Sréter Jánosnak a temetésén, 1842 kora tavaszán fejtegetett, nem csupán a haza és haladás igézetében élő tevékeny reformer természeti és társadalmi, vallási és világi kötöttségé­nek a summázata, nem is csak a klasszikus horatiusi axióma; a „non omnis moriar" alkalomhoz illő, világos okfejtésű magyarázata, hanem egy kicsit önmaga jellemzése; erkölcsi elveinek és gondolkodásmódjának az igazolása is. Vallomás a „cselekvés és hit" egységében tündöklő égi igazság megalkuvást nem ismerő tiszteletéről és követéséről, saját kora: a hangyaszorgalmú reformkor „ és mégis, mégis fáradozni kell" - ország­építő programjának következetes szolgálatáról, a gyarló emberi (földi) igazságokkal örök harcban álló krisztusi igazság bátor védelmezéséről. Élő bizonyságtétel az ige terjesztésére - Isten országának építésére - magát elkötelezett magvető prédikátor hitének erejéről és erkölcsi tisztaságáról, s utoljára de nem utolsó sorban arról a felismerésről, amit a Protestáns Egyházi és Iskolai Lukban egy 1844-ben publikált szatírában ekként fogal­mazott meg: Óh, a papnak sokat kén' tudnia! vagy tán inkább: sokat kén' tennie! Vagy tán még inkább: azt is, emezt is! Afőparancsot tudnia nem nehéz: Istent szeretnünk mindenekfelett, Embertársainkat úgy, mint önmagunkat, Ezt tudni szép, de teljesítni szebb. 1835 telén, amikor Székács elindult külföldi tanulmányútjára, miként mondottuk, nem a papi pálya képe lebegett elsődleges célként a lelki szemei előtt Berlinben és Lipcsében csak azért hallgatott teológiai előa­dásokat, hátha a kifürkészhetetlen jövő nem ad itthon tanári katedrát 63

Next

/
Thumbnails
Contents