Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

gondolkodásmódja nagyon harmonizált az övével. írói ars poeticája és életelve az ismeretszerzést és a tudást a helyes és erkölcsös életre nevelés és nevelődés fontos eszközének tartotta, s ezért az irodalomnak is jelentős szerepet és alig felmérhető nevelőértéket tulajdonított. Minthogy pedig világosan felismerte, hogy a homo morális kiformálása nem korlátozódhat kizárólag az erkölcstanra, minden neveléssel kapcsolatos kérdést és észrevételt behatóan megvizsgált. Közelről érdekelte, akár Székácsot, aki pedagógiai sikereinek hatására a papi pálya helyett egyre inkább a tanári hivatást, mint egyéniségéhez és szívéhez akkor közelebb állót, tűzte ki célul maga elé. Plutarkhosz életrajzi vizsgálódásainak középpontjába nem a történelmi múlt eseményei, nem a históriai tények és adatok, hanem az ember - az egyéniség - került. Szuverén gondolkodóként nem hajbókolt senki előtt, nem udvarolt senkinek. Nem volt célja a korszakalkotó hősök és a győzelmes csaták glorifikálása. Kerülte a hangzatos, dagályos szavakat, tudatosan deheroizálta alakjait. Csak külső megjelenésük sajátosságai és belső emberi értékük érdekelte. Maga az ember. Mellékes, szinte lényegtelen adatokból építette fel az összképet, a jellemrajzot, amelyben a konkrét eseményekről a tulajdonságokra terelődött át a hangsúly. Ezzel az életrajzkészítés pszichológiai feladattá - az ábrázolt személyiségek jellemének tükrözőjévé lett. Nem kimondottan a történelemtudomány műfaja már, inkább a szépirodalomé. A szerző fantáziáját mindenekfölött az ókor nagy egyéniségeinek életközeibe hozása és népszerűsítése foglalkoztatja. Vagyis az emberábrázolás célja, a jellemkép parancsa vezette, az parancsolt a motívumoknak és változtatta meg azok minőségét és értékrendjét. Ennek eredményeként aztán olykor kisebb teret és kisebb jelentőséget kapnak a nagy horderejű dolgok és események, mint azok a lényegtelen mozzanatok, amelyek világosabban hurcolják magukon az ábrázolt személyiségek történelmi-közéleti cselekedeteinek mozgató rugóit, és közvetlenebbül láttatják meg emberi magatartásuk sajátosságait, így válnak hús-vér emberekké, követhető példaképekké. Plutarkhosz portréi már csak e miatt sem lehetnek túlzó módon elfogultak és egyoldalúak. Alakjai - finom megfigyeléseinek és okos következtetéseinek köszönhetően - egyaránt rendelkeznek jó és rossz tulajdonságokkal. A bölcs Cato-t például így jellemezte: „Mikor tanulmányaihoz fogott, lassú és nehézkes volt a felfogása, de amit megértett, arra jól emlékezett". Majd így általánosított: ...rendesen az szokott történni, hogy a könnyű felfogásúak hamarabb felejtenek, ellenben azok, akik fáradsággal és munkálkodással fognak fel valamit, arra jobban is emlékeznek, mert az elsajátítottak mintegy bevésődnek a lélekbe''. Themisztokleszt akként hozta emberközelbe, hogy elmondotta róla: 51