Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

Párhuzamos rajzot nem bírnál írni magadról, Párod nem fognád lelni, mivel magad állsz. Székács a Plutarkhosz fordításra a Magyar Tudós Társaság országos felhívásától kapott indíttatást. 1832-ben ugyanis a Társaság 61 klasszikus mű átköltései, honosítását hozta javaslatba. Köztük volt Kazinczy kedves olvasmánya, „fogságánakbarátja": Plutarkhoszhkes munkája, a Párhuzamos életrajzok is. A politikai szereplésre nem vágyó, öntudatos lokálpatrióta görög szerző nagy megbecsülésnek örvendett a magyar reformkorban. Különösen fő műve, a drámaírókra (Shakespeare: Julius Caesar, Antonius és Kleopátra, Coriolanus, továbbá Corneille és Racine több drámájának a cselekménye) nagy hatást gyakorló Paralellák, melyekben valamilyen analógia folytán egy-egy görög és római tudós és államférfi életét és egyéniségét egymás mellé sorolta, és párhuzamosan vizsgálta (Alkibiadesz és Coriolanus, Demoszthenesz és Cicero, Kimon és Lucullus stb.). Nálunk Bessenyei György Ágis tragédiájának lett kétségbevonhatatlan forrása. Szokatlan méretű hazai népszerűségét tanúsítja, hogy bár a Tasso fordító Tanárky János - ekkor gróf Teleki László szeptemvir titkára és könyvtárosa -1807-ben „ Némelly görög és római nagy emberek" címmel Pozsonyban 2 kötetben publikálta, Akadémiánk mégis szükségesnek érezte, hogy új feldolgozásban, korszerűbb nyelven is közreadja. Olvasmányosságát jelzi, hogy a századvégen is kedvelték. Ekkor Szilasi Móric (1880), illetve Kacskovics Soma és Kacskovics Kálmán (1894, 1898) ültették át magyarra. Legújabb fordítása, MáthéElek: Párhuzamos életrajzok (Bp. 1965) című vállalkozása - ehhez Borzsák István írt széleskörű ismeretet tükröző okos utószót - pedig azt hirdeti, hogy „ az antik görög irodalom talán legnépszerűbb és legnagyobb világirodalmi hatású alakja" - egyesek szerint a görög világ érdekes „representative man"-je, a modern bestsellerszerzők őse - ma is él és ma is hat. Találó portréit ma is magukénak vallják a történelmi múlt emlékei iránt érdeklődők. Székács már 1835-ben bemutatta fordítása nagy részét a Tudós Társaságnak, amely a szerb népdalok és hősregék átütő sikere és a Plutarkhosz-íordításhoz fűzött gazdag remények alapján 1836-ban levelező tagjává fogadta. A teljes fordítással (bevezetővel és magyarázó jegyzetekkel) 1839-re - Tóth Lőrinc szerint 1837-re - készültel. Ám a Tudós Társaság „pénzhiánya" miatt az I. rész is csak 1847-ben került kiadásra, a második pedig soha. Hasonló okok miatt késett a Szerb dalok és hősregék is, amely több évi várakozás után 1836-ban hagyta el a nyomdát. Azt kell mondjuk, Székács szerencsés kézzel választotta ki magának Plutarkhosz Paralelláit, minthogy a görög író érzésvilága és 50