Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

hogy Bajza elméleti megállapításainak szellemében az előkészítő részt s vele a „költői teremtést" mindenkor a „végső célozatnak" - a poénnak igyekezett alárendelni. Vagyis tisztában volt vele, hogy „ az epigrammában minden egy pontra: a költemény legérdeklőbb gondolatára" - a végső szentenciára „ munkál", sőt azt is tudta, hogy a didaktikai sarkigazságok és életregulák önmagukban ugyanúgy nem igazi epigrammák, akár az állatmesék rövid és tömör tanulságai, vagy a tanító költemények száraz summázatai. Az elmélet ismerete nem jelent egyet a jó gyakorlati alkalmazással. Szép számmal vannak Székácsnak is erőtlen, félkész epigrammái, melyekben nincs tudatos és fokozatos nyelvi, gondolati építkezés, s ezért „csattanóik-nak" sincs kellő súlyuk és tartásuk. Az inverzió -a szócsere sem figyelemfelhívó stílusélénkítő eszköz, csupán csak a szöveggel vívott siker-telen harc, ritmikai vesződség szomorú tükrözője: a költői gyöngeségnek és a kívánatos műgond hiányának a jele. Van úgy, hogy még a nyelvi lelemény, az intellektuális játék is csak éppenhogy ismerhető fel, holott az eredeti tálcán kínálta a megoldást, sőt Székács maga is érzékelte azt. Sajnos, olyankor is be-beérte félkész munkával, s menekült a kínzó, időigényes szógyötrelemtől. Igazolásul mindössze egy példát - Agathiasznak az antik görög világ híres történelmi- irodalmi portréírójáról, a portré ősapjáról: Plutarkhoszról írt epigrammáját vegyük. Fényes igazolás ez arra, hogy Székács mennyire viszolygott a fárasztó és kényelmetlen aprómunkától, s mennyire megelégedett a középszerrel, az alig több mint nyersfordítással. Választásunk azért esett az említett versre, mert Székács Plutarkhosz fordítója lévén, tökéletesen értette Agathiasz alapötletét, és mert a klasszikus görög auktor Paralelláinak átültetése során kétségkívül mély szellemi kontaktusba került a nagy nevelőértékű portrék írójával. Mint majd látjuk, még ez az erős érzelmi-szemléleti rokonság: a Párhuzamos portrék nagy emberismeretet igazoló egyensúlyra törekvése sem késztette Székácsot arra, hogy fordításának apró szórendi, szóhasználati hibáit és gyöngeségeit kijavítsa, és kényszeredett, erőtlen „célozatát" felerősítse. Megelégedett ezzel a megoldással: Plutarch Agathiasz után Képed a hírbe'dicsőt ide állíták, cheronéi Plutarch, a daliás Auson erős fiai. Hellasnak nagyjait s a harczos Róma dicsőit Minthogy párhuzamid rajziban egybeveted. 49