Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

maradni az eredeti szöveghez, hogy nem pusztán a gondolat hiteles visszaadására, hanem a kifejező művészi eszközök: képek, verszene stb. érvényesítésére is gondolt; csaknem azon a szinten, mintha önmaga Már fentebb említettük, hogy Székács a maga példás szerénységével, lelkiismeretességével józan életfelfogásával, feltétlen megbízhatóságával rövid idő alatt kivívta a Rudnai Nikolics család tagjainak őszinte megbecsülését és szeretetét. Különös mértékben rászolgált erre a rudnai kolerajárvány szomorú heteiben, 1831. szeptemberében, amikor a falu egyszerű népe iránti felelősségtudatból és kötelességérzetből is jelesre vizsgázott. (A család minden épkézláb tagjával együtt.) Személyválogatás nélkül bárki meggyőződhetett ekkor fáradhatatlan ügybuzgalmáról, végtelen segítőkészségéről, bölcs tapintatárói és életkorát meghazudtoló erélyéről. A kis település nélkülözhetetlen embere lett; belé helyezte reményét és bizalmát a lakosság apraja-nagyja. Az „indiai kolera", vagy más néven a „napkeleti epemirigy és hányszékelés" elleni küzdelem az emberség és a helytállás csalhatatlan próbaköve volt. Sajnos, a korabeli orvostudomány felkészületlenül állt a féktelenül tomboló ragályos kórral szemben. Félszeg intézkedései és bátortalan javallatai alig tudtak oldani és enyhítem valamit a rémhírekből, babonás hiedelmekből, kínzó tehetetlenségérzésből táplálkozó lázadozó ingerültségen és a már-már páni félelmen. Rudnán viszonylag gyorsan s az átlagosnál kevesebb áldozattal zajlott le a járvány (Mezőberényben pl. csak november 4-én oldották fel az egészségügyi zárlatot), amelynek lefolyásáról Székács ekként adott számszerű adatokkal alátámasztott objektív tudósítást barátjának, Jakov Gercic-nek egy 1831. szeptember 23-án Rudnáról küldött levelében: „ Mi éppen Dukánál (tlbáró Duka Istvánnál) tartózkodtunk - írja Székács -, amikor egy hírnök által tudomást szereztünk arról, hogy a múlt hónap utolsó napjaiban kitört a kolera Rudnán is. Fejvesztve igyekeztünk haza, s itt megosztottuk a szerepeket: a kegyelmes asszony és a két kisasszony (akiknek a neve megérdemelte, hogy az újságban is megjelenjen) teát főztek, ecetet készítettekbedörzsölésre, becsinált levest főztek, borlevest, befőttet stb. Én voltam a főorvos, a szolgálók az alorvosok, dörzsöltünk, téglákat melegítettünk, beadtunk port stb. Ez így tartott majdnem három hétig, s ennek eredménye a következő volt: 54-en megbetegedtek, 21-en meghaltak, a többiek felépültek. Én sajátmagammal teljesen megvagyok elégedve, büszkévé tesz az érzés, hogy teljesíthettem kötelességemet és az emberek kérelmét. Nyolc napig nem volt kolerás betegünk, úgy látszott, megszűnt a betegség, ám valaki tegnap újra megbetegedett. Későn jelentkezett, ehhez még babonás és nagyon hiszékeny is, nem tudom, felgyógyulhat-e, Ne féljen a kolerától, nem veszélyes, különben én megkaptam 44