Elek László: Székács József 1809–1876 – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 6. (Gyula, 1994)

III. Nikolics Péter házi nevelője

III. Nikolics Péter házi nevelője (Rudna, Karlóca, Pest, Eperjes) Sopronból, ahol egyrészt a szeretve tisztelt püspök: Kis Jánosnak és kedves tanárainak könyvkölcsönzései révén a nyugati irodalmak (német, francia, angol) jeles alkotásaival, másrészt - ahogy Ballagi Mór véli - a diáktársaság tagjai által is favorizált magyaros irány (Csokonai, Dayka, a két Kisfaludy stb.) hagyományvédő és -erősítő eszméivel is mélyebb ismeretséget kötött, Székács a nemzeti ébredés - szellemi honépítés hazafiúi érzéseitől és kötelességtudatától áthatva, a délvidéki Rudnai-Nikolics családhoz ment házitanítónak. Líceumi évei alatt határozottan megemberesedett, elvi állásfoglalásaiban és fellépésében magabiztossá, megnyerő külsejű művelt férfivá serdült. Kiváló emberi tulajdonságok birtokosa lett. Pallérozott elméje, gyors felfogóképessége, szegények iránti rokonszenve az adott valóság beható tanulmányozására és új, hasznos ismeretek gyűjtésére Ösztönözte. Nem tartotta önmagára nézve lezártnak és elegendőnek a központilag előírt iskolai tananyagot, az elavult tankönyvek - öreg salabakterek - kis értékű, kiszikkadt, életidegen tudományát. Más jellegű ízlés- és gondolkodásformáló ismeretekre, alkotóképes tudásra vágyott. A magukat aprólékos gonddal tökéletesítő férfiak következetes önfegyelmével, józan tárgyilagossággal csiszolta elméjét és fokozta erkölcsi biztonságérzetét. Okosan hasznosította az időt és a kínálkozó lehetőségeket, nehogy alulmaradjon és megszégyenüljön az élet nagy kihívásaival szemben. Végtelen szorgalommal figyelt és tanult. Egykettőre túlnőtt a házitanító szimpla szerepkörén, s a családnak szinte nélkülözhetetlen, méltán becsült kültagja lett. A Nikolics gyerekek rajongva szerették. Édesanyjuk mindig elvitte őt is, valahányszor hosszabb útra, vagy rokonlátogatásra mentek. Tudta, sehol sem vall szégyent vele, tud alkalmazkodni a helyi szokásokhoz, s bárkivel szót ért. Hála előzetes szlovák nyelvi ismereteinek, komolyabb zökkenők nélkül, korán használni tudta a számára idegen szerb nyelvet, úgy, hogy nem sokáig érezhette félszeg idegennek magát még a legigényesebb fehér asztal melletti vidám társalgásokban sem. Emellett sohasem feledkezett meg a státusáról; tudta, hol a helye. Éberen vigyázott rá, nemzeti önérzetében és emberi méltóságában ne sértsen meg senkit - s ne vétsen a délszláv udvari etikett alapvető szabályai ellen sem. 1829 nyarán - pontosabban július végén - érkezett meg Székács Rudnai Nikolics Jánosné Torontál megyei udvarházába, ahonnan már novemberben tovább ment a szerémségi Karlócára (Karlovci), hogy tanítványa házi 28