Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vidám Csaba

érdeklődésének körébe tartoztak. Ennek bizonysága az alább következő jónéhány, az egyházi élettel és munkásokkal kapcsolatos történet is. Rövid prédikáció Nehéz mindenkinek a kedvére tenni. Mert ami az egyiknek jó, a másiknak pont az nem tetszik. Ilyen különböző az egyháztagok gusztusa a prédikációk tekintetében is. A század elején Knyihár Károly volt a csabai evangélikus egyház tanyai lelkésze, ő járt ki az egyház lovaskocsiján a külterületi egyházi iskolákba istentiszteleteket tartani. Egyszer is Kismegyerre, az ún. Milyó-féle tornyos iskolába jött szilveszter délutánján szolgálat végzésére. A ritka ünnepi alkalommal az igére szomjas hívek zsúfolásig megtöltötték a hatalmas iskolatermet, a prédikáció azonban valahogy olyan rövidre sikerült, hogy a hallgatók alig kezdtek oda figyelni, máris vége volt. A messzi távolságokból egybegyűlt hívek között zúgolódás támadt: ezért kár volt eljönni! Mit spórol úgy a szavakkal? stb. Az egyik férfi, Medovarszky Palyo odafordul társához, Miklya Andráshoz és azt súgja neki: - Vies, Ondrií, ak by sme tu tak boli ako na svadbe, ta by son bov zavolav Pána Velebnymu: Hogy vót! aby aspon este raz povedali tu istú kázen. [Tudod, Andris, ha most itt úgy volnánk, mint a lakodalomban, odakiáltanák a Tisztelendő Úrnak: hogy vót, hogy legalább mondaná el mégegyszer ugyanazt a beszédet.] Egy másik papjukkal is a rövid prédikációk miatt elégedetlenkedtek a csabaiak. Amikor ő volt a soros igehirdető a nagytemplomban, az öregek zsörtölődve mondogatták egymásnak: - Pozri! Este len ide hor na kancel a uz mu na gambách trci Amen. [...] [Nézz oda! Még csak most kapaszkodik a szószékre fel, de már az ajkán csüng az Ámen.] Jaminai templomrenoválás Korén igazgatólelkészsége idején, 1912-ben a csabai evangélikus egyház presbitériuma elhatározta az erzsébethelyi templom külsejének rendbehozatalát. Meg is indult a munka, de amikor a toronyhoz értek, a kurátor kijelentette, hogy az elég tiszta s különben sincs több pénz. Az állványokat már bontogatni is kezdték. A jaminai presbiterek vezére, Blaskó András, becsületes, rendes ember, ismert sztarejsi, bejött a városba, kapacitálni próbálta a gondnokot a munka folytatására, de mikor az csak nem hajlott a szép szóra, Blaskó az igazgatólelkészhez fordult. Jeremiádáját ezzel a szónoki kérdéssel fejezte be: - Pán Velebny, ak neobsatrítne aj turnu, nak povedia, ako bude vyzerat ten nás kostov?[Tisztelendő Úr, ha nem tesszük rendbe a tornyot is, mondja meg, hogy fog kinézni a mi templomunk? ] Korén visszakérdezi: - Chcete vedief, ako bude vyzeraf? - Rád by son bov. [Akarja tudni hogy fog kinézni? Boldoggá tenne.] - Nuz, ja vám poviem. Tak bude vyzerat, ako clzma, ktorej hlava sa ligoce, ale sara je zasraná! [...] [Hát én megmondom magának. Úgy fog kinézni, mint az a csizma, amelyiknek, a feje csillog, de a szára szaros!] 296