Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

A békéscsabai evangélikus szlovákság szétrajzása

den ingóságukat magukkal vihetik, ingatlanaikért pedig új lakóhelyükön a lehetőség szerint ^zonos értékű ingatlant kapnak. A lakosságcsere-egyezmény értelmében meghatározott létszámú csehszlovák szervező- és propagandabizottság jöhetett Magyarországra, fölkereshette a szlovákok lakta helységeket és agitációt végezhetett az áttelepülés érdekében. Ez a propagandabizottság, melyben igen nagy mértékben képviselve voltak szlovákiai evangélikus egyházi személyek, meg is érkezett Magyarországra és tagjai megszállták a szlovákok lakta városokat és falvakat. Agitációjukban először kizárólag ideális szempontokat hangoztattak. Kiadták a jelszót: "Mátka nás volá!" "Édesanyánk hív!" s meggyőzni igyekeztek a magyarországi szlovákokat arról, hogy aki szlovák, annak Csehszlovákiában van a helye. Amikor azonban ez az érvelés nem mutatkozott hatásosnak, s a kitelepülésre való jelentkezés csak nagyon vontatottan indult, akkor más agitációs fogásokhoz is folyamodtak. Ebben az időben valóságos szlovák - világ volt Békéscsabán. A csehszlovák áttelepítő bizottság tagjai csoportosan jártak a városban. Gyűléseket, propaganda előadásokat tartottak. Vasárnaponként beültek a templomba, az istentiszteletre. Egyegy kitelepülésre jelentkezett s közben elhalt csabai temetésére csehszlovák zászlóval vonultak fel. A városban házról-házra jártak, egy-egy családhoz ötször-tízszer is elmentek, hogy rávegyék a kitelepülésre. A város lakói számára gyötrő, kínzó kérdéssé lett a "menni- vagy maradni?" A sokféle hír nyomán a város lakossága körében zűrzavar keletkezett. Az emberek nem tudták, hogy mi az igaz és mi nem, mit volna jó saját érdekükben cselekedni? Az izgalom nőttön-nőtt, a levegő is átforrósodott. Magyarország s benne népe a világtörténelem egyik legkatasztrófálisabb inflációját, pénzromlását élte át. Addigra ugyan már stabil, új pénzt kapott az ország, de ruhát, húst, cukrot, zsírt venni alig lehetett. Csehszlovákiában pedig viszonylag rendezett gazdasági állapotok voltak. Megindult hát a jelentkezések folyamata. Családok hullottak szét. Az egyik házastárs ment, a másik maradt. Gyermekek öreg szüleiket hagyták itt kenyér nélkül, "magukkal víve" a már rájuk írt házat - földet. Az addig legteljesebb egyetértésben élt rokonok között is a gyűlölet kapott lábra, mert hovatovább ellenséget kezdtek látni egymásban a menők és a maradók. Ez az általános zűrzavar természetesen néhány kellemetlen helyzetet is teremtett a békéscsabai evangélikus gyülekezet életében is. így pl. az egyik lelkész, Francisci Mihály, aki nagy lelkesedéssel tette magáévá az áttelepülés gondolatát, az egyháztól szabadságot kért, hogy teljesen a kitelepítési akciónak szentelhesse idejét - munkáját. A presbitérium a szabadságot nem adta meg, mert úgy érezte: erkölcsileg lehetetlen helyzet volna saját papját felszabadítani arra, hogy a gyülekezetet idegenből jött agitátorokkal szétszórni, esetleg megsemmisíteni segítsen. Francisci a szabadság megtagadása ellenére is, önhatalmúlag abbahagyta lelkészi szolgálatát, amiért az egyházi felsőbbség fegyelmit indított ellene s végső fokon "áthelyezésre" ítélte. Ez azonban tisztára elvi jelentőségű ítélet volt, hiszen Francisci lelkész már előbb, önként kitelepülésre jelentkezett s amikor annak ideje elérkezett, át is települt Csehszlovákiába. Másik kellemetlen eset! Egy napon Francisci Mihály lelkész és Julius Derer modori esperes, a csehszlovák lakosságcsere-bizottság egyik tagja azt a kívánságot 77