Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
A békéscsabai evangélikus szlovákság szétrajzása
A mai modern, virágzó Nyíregyháza a két évszázaddal ezelőtt odarajzott békéscsabai evangélikusok hitének és szorgalmának is nagyszerű gyümölcse. Földet! Kenyeret! [...] A Nyíregyházára történt rajkibocsátás után a békéscsabai új telepes-lakosság megnyugodott. Joggal tehette. Gazdája, a Harruckern uraság megbecsülte őket, a kor engedte összes kedvezményeket megadta nekik. Föld volt bőven, hiszen Békéscsaba akkori határa a hozzákapcsolt pusztákkal együtt 86.074 holdat tett ki 1.100 n. ölével számítva. Hatalmas terület volt ez, melynek művelhetővé tételéhez és tényleges megmunkálásához rengeteg energiára és sok időre volt szükség. Az új telepes lakosság ezt az óriási feladatot a török alól felszabadult Alföldön kialakult tanyarendszerű gazdálkodás formájában végezte el. A békéscsabai szlovák evangélikusok a később betelepült római katolikus szlovákokkal együtt a csabai határban és a szomszéd községek vele érintkező határrészein az idők folyamán 3.000-nél több tanyát építettek. Csabaiaknál a tanyák elhelyezését illetőleg három gyakorlat érvényesült. Volt csoportos, bokorszerű tanyatelepítés, ezekből a "bokrok"-ból hamarosan falvak keletkeztek, mint pl. Mezőmegyer, Ottlaka. Van az utak mellett sűrűn egymás mellé épített tanyákból kifejlődött utcaszerű tanyasor. Leginkább az egykori szőlők területén; ilyen a Kanálisi, a Kastélyi, valamint a Fényesi tanyasor. A tipikus békéscsabai tanyatelepítési forma mégis a harmadik, amikor a gazda a maga tanyáját két dűlő- út közé, földjének szinte pontosan a közepére építette. A dűlőútról (cesta) egy keskeny kocsibejáró (cesticka) vezet a tanyához, az egyes tanyákat pedig csak gyalogösvény köti össze egymással (chodník). Ezt a fajta tanyaelhelyezést a csabai gazdák a legjobb időkihasználási lehetősége miatt szerették, mert így a tanyából földjük minden pontját a legrövidebb úton érhették el, akár kapálni kellett, akár szántottak, akár pedig trágyát hordtak, vagy termést takarítottak be. [...] Az óriási határ megmunkálása egy időre elég munkát adott tehát a telepeseknek. Gyarapodtak is szépen anyagilag, nem lett volna miért ide-oda vándorolni. Csakhogy a művelhető föld egyszer mégiscsak elfogyott. Amikor az uraság az 1750 táján nagyobb számban betelepült, Nyitra megyéből származó, ugyancsak szlovák ajkú római katolikus lakosoknak kiosztotta a sopronyi pusztát, kiosztható földje többé nem volt. Pedig a község lélekszáma rohamosan emelkedett, hiszen egészen a 18. sz. végéig mindig újabb és újabb bevándorlók érkeztek, akiknek azonban föld már nem jutott. így a békéscsabaiak körében egyre inkább jelentkezett a földhiány. Földet kellett szerezni minden áron, hogy élni lehessen. Ezt a csabaiak életében beálló második korszakot ezért jellemzem e fejezet címével: Földet! Kenyeret! A békéscsabai népesség köréből újabb és újabb rajok indulnak a megye minden tája felé, sőt a szomszédos Arad, Csanád és Bihar megyékbe is, hogy földet kapjanak a talpuk alá, amit megművelhetnek s amelyik kenyeret terem számukra. 56