Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Válogatás Dedinszky Gyula írásaiból - Békéscsaba nemzetiségi története

istentisztelet. (több, mint magyar).

83 Az egyház vezetőségének a jövőre nézve is elhatározása, hogy egyetlen szlovák istentiszteleti alkalmat sem szüntet meg addig, amíg vannak, akik arra eljönnek. Az evangélikus gyülekezetnek mind az 5 állandó lekésze beszéli a szlovák nyelvet és szolgál is e nyelven. A szlovák nyelvet nem ismerő lelkész nem választható a gyülekezet papjává. b) Jövő feladatok Békéscsabának e dolgozatban feltárt nemzetiségi története világossá teszi az olvasó számára azt a tényt, hogy Békéscsaba nemzetiségei az idők folyamán fogytonfogytak, gyöngültek, annyira, hogy jelenleg már csak egyetlen nemzetiségről beszélhetünk, a szlovákságról. Ez a szlovákság is a már tárgyalt okokból (magyarosítás, természetes asszimilálódás, elvándorlás, lakosságcsere, beszivárgás, iparosodás stb.) számában is, százalékos arányában is nagyon visszaesett. Ennél is nagyobb veszedelme azonban az, hogy nemzetiségi öntudata és az anyanyelvéhez való ragaszkodása is végtelenül meggyöngült. Vajon mi legyen e számában, öntudatában megcsappant szlováksággal kapcsolatosan a magatartásunk? Az a kényelmes magatartás-e, hogy "hagyni kell a dolgokat haladni a maguk útján"?, az a képmutató állásfoglalás-e, hogy "ha ők maguk nem igénylik a jövőjüket, másnak sem kell azt rájuk erőltetni"?, vagy az a lemondó, pesszimista önmegnyugtatás: "Úgy sem lehet sorsukon, a rájuk váró beolvadás során változtatni"? Nos, az kb. világos, hogy a békéscsabai szlovákságot felvirágoztatni, számban, tömegében megnövelni valóban alig lehet, de önmegbecsülését ébresztgetni, az anyanyelve iránti érdeklődést és szeretetet benne felkelteni, vagy ezt legalább is megkísérelni - kötelesség. Hazánk törvényei szépen, emberségesen megadják nemzetiségeinknek az anyanyelvük használatához, sajátos kultúrájuk fejlesztéséhez való jogokat, ez azonban magában véve nem elég, hanem ott a "helyszínen" tenni is kellene annak érdekében, hogy nemzetiségeink e jogokkal élni tudjanak, sőt, élni akarjanak. A következőkben felvázolok néhány gondolatot abban a vonatkozásban, hogy mit lehetne tenni konkrétan Békéscsabán a még meglevő szlovákság érdekében. Előre bocsátom, hogy e gondolatok nem e dolgozat szerzőjének egyéni gondolatai, hogy jók e, vagy használhatatlanok, azt csak a gyakorlat tudná eldönteni. Már esett szó arról, hogy három olyan terület van, ahol békéscsabai szlovákságunk anyanyelve kellő módon érvényesül. Az első a magánélet, a család. Itt társadalmunk szerepe passzív, csak annyi, hogy nem akadályozza, megengedi, hogy nemzetiségi állampolgáraink anyanyelvükön beszéljenek, sőt e joguk gyakorlásának lehetőségét biztosítja is számukra. A másik terület, ahol a szlovák nyelv érvényesül: az egyházi élet. A békéscsabai evangélikus gyülekezet a maga szlovák tagjainak számarányukat messze meghaladó mértékben biztosít anyanyelvükön istentiszteleteket, s ha arra gondolunk, hogy a szlovák istentiszteleteken egy-egy vasárnap együttesen 450-500 lélek vesz részt, akkor Szolg.napIó 38