Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vidám Csaba

asztalra, de a virágon kívül érdekes módon, citrommal kedveskedtek az elnökség tagjainak, hogy a rendszerint kánikulai hőségben azzal frissíthessék magukat. Jó volt ez a frissítő citrom, de lehetett rosszra is használni. A vizsga egyik fénypontja mindig a gyerekek énekbemutatója volt, amikor szép csengő hangon énekelték az egyik szép egyházi éneket a másik után. Egy tréfacsináló tanító egyszer, amikor vizsgázó kollegája éppen az osztály énekeltetéséhez készült, félcitrommal a kezében odaállt vizsgáztató tanítótársának a háta mögé és a gyerekekkel szemben állva nagy buzgalommal nyalogatta a citromot. A nagy melegben eltikkadt gyermekek szájában ettől a látványtól összefutott a nyál. Tanítójuk hiába vezényelte lelkesen az éneklést, a gyerekek csak nagyokat nyeltek, egy ép hang nem jött ki torkukon. Nos, ilyen galibát is okozhatott a vizsgái citrom. Mivel pedig a vizsgák ilyenformán a legteljesebb nyilvánosság előtt folytak, érthető módon minden tanító a lehető legszebb vizsgát igyekezett produkálni, ha másként nem ment, akár egy kis csalafintaság árán is. így N. tanító is, nem lévén egészen biztos gyermekei tudásában, szépen felosztotta közöttük a felelésre váró hittananyagot. - Te fogod felelni az első parancsolatot, te a másodikat, harmadikat stb. (A hittant abban az időben szlovákul tanították.) Ment is a felelés, mint a karikacsapás. Első, második, ötödik, hatodik parancsolat, csak úgy fújták a gyerekek. De amikor a tanító a hetedik parancsolatot kérdezte, az osztály - az elnökség és a szülők nagy megrökönyödésére - kórusban zengte: - Ni je tu! [Nincs itt!] Az a nebuló ugyanis, akire a hetedik parancsolat volt kiosztva, nem volt jelen. Kisült a turpisság, szégyen volt a tanítóra, de fejét azért senki sem vette. Hasonló az alábbi vizsgái történet is. Itt a tanító az Apostoli Hitvallás, közönségesen "A Hiszekegy" három hitágazatát osztotta ki a gyerekek között: - Te feleled a Hiszek egy Istenben-t, te a Hiszek a Jézus Krisztusban-t, te meg a Hiszek a Szentlélekben-t! Az a gyerek azonban, aki az első hitágazatot kapta, nem jelent meg a vizsgán, a tanító ezt nem vette észre és sorban kérdezte az anyagot. A felszólított gyerek sírva mentegetődzött: - Pán U&tel! Ja neverm v Boha, ja v Jezu Krista verm! V Boha veri Zahorán! [Tanító Úr! Én nem Istenben, én Jézus Krisztusban hiszek! Zahorán hisz Istenben!] [...] Achim L. András történetek Változatosak azok a portrék, amelyeket történészek, vagy kortárs visszaemlékezők Achim L. Andrásról rajzoltak. Mondták ideálokért küzdő önzetlen embernek, mondták önző, számító karrieristának, mondták a nép önzetlen barátjának, mondták a népen is uralkodni akaró kíméletlen zsarnoknak. Mások és mások ezek a portrék, aszerint, hogy mesterük milyen üveggel az orrán közeledett modelljéhez. 302