Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Csabai kolbász

bőrig áztak, a hideg szélben pedig könnyen megfázhattak. Legjobb volt tehát a száraz hideg, mégsem dermesztően fagyos, szélcsendes idő. A 8 -10 fokos hideg senkit sem zavart, a száraz hó sem, sőt egyenesen emelte a disznótoros jó hangulatot. De térjünk vissza az időjárás megbeszélésétől a leszúrt hízók körül foglalatoskodó böllérekhez és a nekik segédkező, vizet melegítő vagy a konyhán szorgoskodó nőkhöz. A szúrás után a dolgozó sereg egy kis szusszanáshoz jutott. Ekkor a házigazdák mindenkit megkínáltak valamivel. A férfiak pálinkát vagy - a rendszerint hideg idő miatt - még inkább forralt bort kaptak, a nők forró teát ittak. A férfiakat a házigazda, a nőket a háziasszony kínálta. Pálinkaivásnál a házigazda félliteres pálinkás üveggel és két pohárkával a kezében* lépett vendégeihez. Az első poharat megtöltötte s mindjárt oda is nyújtotta valakinek. Míg az a maga adagját kiitta, azalatt a gazda a másik poharat töltötte meg s adta a következő férfinek. Ez így ismétlődött, amíg csak mindenki meg nem elégedett. A közösen használt poharakat a belőlük ivók általában nem törölték meg, törlés nélkül adták tovább a borospoharakat is. "Nem féltünk a betegségtől" - vallják informátoraim. Perzselés. A pálinkázással, forralt bor ivással nem sok időt töltöttek a böllérek, mert a szúrás után azonnal következett a perzselés (opalovanja). Sokszor valóságos versengés alakult ki közöttük, ki lesz az első és kinek a perzselése lesz a legszebb? Az első világháborúig szinte kizárólag búzaszalmával perzseltek a békéscsabaiak, a két háború között szalmával is, meg perzselőgéppel is, manapság pedig már gázzal. Ha a tanyán történt a perzselés, akkor azt az időjárástól függően más és más helyen végezték. Nagy udvar, csendes, szélmentes idő esetén az udvaron vagy a szérűskertben perzseltek, széljárás esetén a tanyán kívül, oly helyen, ahonnan a szél a pernyét, tüzet nem a tanya felé, hanem éppen attól el, ellenkező irányba fújta. A városban - a tűzveszély miatt - nem volt szabad a házak udvarán perzselni, hanem a város peremén, nagyobb szabad térségeken voltak erre a célra kijelölt helyek. Ilyenek voltak: az Alvégen a Gyulai út mellett, a mai szlovák kollégium és az iparitanulók kollégiumának helyén, az egykori vásártéren, egy másik perzselőhely volt az alsóvégi körgáton is. A Felvégen egyfelől a Berényi úti temetővel szemben a körgáton belüli térség, másfelől a mai Kulich Gyula lakótelep és a ruhagyár helyén volt szabad, szikes pázsitok (pri barakoch na sejke&i) szolgáltak perzselés céljára. E pezselő helyeknek külön összefoglaló szlovák neve nem volt, legfeljebb azt mondták: na paziti - a legelőn. [...] A lemosás. [...] Egyébként a lemosás műveletét részletesen és érdekesen ismertette Zahorán György informátorom ilyenformán: "A perzselés befejeztével nagyon lényeges művelet volt a következő: A még meleg, szinte forró, egyik oldalán fekvő hízót alaposan végiglocsolták és a perzselésből visszamaradt szalmahamuval az egészet, az orra hegyétől a farka végéig bekenték. Azután az alul levő lábainál fogva a hátán átfordították és a másik oldalt is leöntötték vízzel és bekenték hamuval. Ezután néhány percig így hagyták. Ezalatt a hízó testén fellazult, felpállott (odparí sa) minden nem kívánatos szenny, amit a perzselés még rajta hagyott. Most fog hozzá a böllér a kaparáshoz (Skrabaf, oSkrabat'), a közben megérkezett feleség a vékony vízsugarat köcsögből, vagy varjakból (három- négyliteres cserépedény) mindig oda irányítja, ahol éppen a kaparókés jár. Ez a kaparókés lehetett akármilyen közönséges konyhakés is, de a csabaiak szerettek ócska kaszadarabból külön e célra szolgáló kaparókést 268