Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)
Adalékok Békéscsaba szociális és kulturális történetéhez
polgárait, jelentkezzenek azok, akik hajlandók megszabott időn keresztül egy vagy több ellátatlant élelmezni, másrészt pedig összeírták, jegyzékbe vették az ellátatlan személyeket, vagy egész családokat is, ezek hosszabb-rövidebb időre szóló "utalványt" kaptak, annak megjelölésével, hogy hány ételadagra jogosultak. Valószínűleg volt városi közkonyha, melyet a begyűlt adományokból tartottak fenn s a közélelmezésben részesülők nagy része oda járt ebédadagjáért. De nem kevés példa volt arra is, hogy a segélyezendők sorába fölvettek az ebédet megajánló jótevők házába mentek el naponként s ott vették át ételadagjukat. A békéscsabai evangélikus egyház levéltárában három nagyméretű füzet található a következő felirattal: "Névjegyzéke azoknak, kik 1864-dik évben mint házi szegények élelmeztettek". 8 A jegyzékben a következő rovatok szerepelnek: Folyó szám. Neve annak a ki vagy kik részesíttettek. Adag száma. Kihez vannak utasítva. Mikortól szól az utalvány? Személy. Észrevételek. Az étkeztetési akció 1864. január 19-én kezdődött és május 2-ig tartott. Az "Észrevételek" rovatban tulajdonképpen az akcióba való besorolás személyi indító okait találjuk. Lássunk néhány példát. 3. Özv. Mackó Györgyné, Mária, 4 adag, 8 személy. Van 7 gyermeke. 1,5, 6, 8,10 éves 21. Mengyan András 2 adag, 2 személy. Neje vak, ő elaggott. 25.Császár György 3 adag, 5 személy. Neje gyermekágyban, 3 gyermeke. 53.Merzan György 4 adag, 8 személy. 7 kis gyermeke van (kapott 1 köblöt kezesre) 83. Varga Judit árva 2 adag, 2 személy Anya nélküli, apja beteg. 216. Hajtman János neje 1 adag, 1 személy. Férje tömlöcben van. 229. Szilágyi Mária 1 adag, 2 személy. Megesett személy. 1 gyermek. 288. Vargicz Ilona 4 adag, 5 személy. Férje elillant. Rácz Károly 2 adag, 2 személy, czigány gyermekek 389 Szelcsány János 1 adag, 1 személy, vak, elaggott. Az utalvány általában 10 -14 napra szólt, de meghosszabbítható is volt. Az étkezést nyújtó jótevők sorában leggyakrabban szerepelnek: Figura János, Omaszta István, Kovács Zemen György, Kocziszky Mátyás, Hricsovínyi János, Lepény Mihály, Bárányi István, mindnyájuk foglalkozásának megjelölése az, hogy "vállalkozó", de bőven találunk a névsorban csak házszámok feltüntetésével jelzett, nyílván tehetősebb gazdákat, így pl. Marik Pált, Gortkó Jánost, Gálik Pált, Zsilák Andrást és másokat, no, és nem hiányoztak a jótevők sorából Szeberényi Gusztáv és Haan Lajos evangélikus lelkészek és Péki plébános sem. A már említett füzetek, kimutatások adatai szerint az étkeztetési akció során 777 családból 2791 személy (házi szegény) részesült 2125 adag ételben. Hogy az ételadagok száma kisebb az étkeztetett személyek számánál, annak magyarázata abban áll, hogy gyakran 7-8 tagú család csak 4-5 adag ételre szóló utalványt kapott. Mivel pedig egyegy utalvány érvénye 10-14 napra, esetleg érvényének meghosszabbítása esetén ennek többszörösére is szólt, ezért valójában nem 2125 adag ételt osztottak ki az akció során, hanem ennek 15 - 20 szorosát, vagyis mintegy 40.000 adag ételt. Névjegyzéke azoknak, kik 1864. évben mint házi szegények élelmeztettek. - Bes. Ev. Lt.- 2 h-1-6. 233