Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

Amely családba bekopogtat a halál, onnan egy két órán belül fölkeresi valaki lakásán a sztarejsit és megkéri a szolgálat ellátására. A sztarejsi előkeresteti a családdal a szükséges iratokat, a halott személyazonossági igazolványát, ha van előre váltott sírhelye, az arról szóló írást, magához vesz megfelelő összegű pénzt a költségekre s azzal elindul útjára. A halálesetet bejelenti az anyakönyvi hivatalban, majd átmegy az egyház gondnoki hivatalába, ahol elintézi a sírhely ügyet, a harangoztatást, kifizeti a kántor, a sírásók díját, megrendeli az egyházi kocsit (autót), vagy közli, hogy a család gondoskodik a szolgálattevő lelkész, kántor számára kocsiról, autóról. Este elmegy a gyászházhoz, mert ott "virrasztás" lesz, amelynek vezetése, lefolytatása a sztarejsi talán legfontosabb, mindenesetre legszívhezszólóbb szolgálata, a menyasszony-búcsúztatásnál is meghatóbb. Mivel Békéscsabán egészen 1965. januárjáig a ravatalozás és a temetési szertartás is a háznál történt, a virrasztásra érkező rokonok, szomszédok, ismerősök is a ravatal körül a nagyszobában, akik oda nem fértek be, a konyhában helyezkedtek el. A sztarejsi néhány idősebb férfival, a sarokban álló asztalnál foglalt helyet, a többiek székeken, lócákon, a kemencepadkán. Amikor már együtt voltak este 7, fél 8 tájban mindazok, akiknek jövetelére a család számított, a sztarejsi felállt az asztalnál, pár szóval elmondta az együttlét célját, kinek a ravatala körül vannak együtt, majd imádkozott, utána helyére ülve éneket intonált. Az éneklés külön szlovák nyelvű halotti énekeskönyvből, az úgynevezett "Funebrál"-ból történt, melyet a csabai evangélikus egyház nyomtatott ki legutóbb 1943-ban (290 halotti ének gyűjteménye ez). A virrasztó gyülekezet egymás után 5-6 éneket is elénekelt a sztarejsi választása szerint, aki ezután felállt és pár perces beszédet mondott a halálról, feltámadásról, beleszőve mindig a halott és a család vonatkozásait. A beszéd után megint énekeltek néhány éneket, de a sztarejsi ekkor már felhívta a jelenlevőket, hogy aki szeretné valamelyik neki kedves éneket elénekeltetni és talán el is kezdeni, tegye meg. Mindig vannak az asszonyok között olyanok, akik erre szívesen vállalkoznak. Ezután következhetett a sztarejsi második megszólalása, ami esetleg csak abból állt, hogy a bibliából valamely a halálról és feltámadásról szóló szakaszt olvasta fel vigasztalásul és okulásul. Újabb éneklés után, úgy esti 10 óra tájban a sztarejsi befejezte a virrasztást rövid imádsággal. Most már ritkábban fordul elő, de régebben szinte elengedhetetlen volt, hogy virrasztás végeztével a család szerény étellel-itallal szolgáljon. Rendszerint pálinkával, sajttal és kenyérrel. Régebben e halotti tor egészen kiadós is lehetett, s így megtörténhetett, hogy egyik-másik résztvevő több pálinkát fogyasztva a kelleténél, már nem tudta megítélni, hogy mi illik és mi nem. így pl. egyszer is, az egyik bepálinkázott apóka a sok-sok éneklés után egyszerre csak ezzel az indítvánnyal fordult a sztarejsi és a virrasztó gyülekezet felé: - Hanem tudjátok-e mit? Azt még nem énekeltük, hogy "Rászállt lepke a kis ágra, Lehullott a virágja..." 204