Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

A csabaiak kedves nótája volt ez valamikor, eredeti szlovák formában: "Sadla muska na konárik, spadol z neho kvet..."

33 Volt dolga a starejsinak, amíg a daloskedvű gyászolót lecsendesítette. A virrasztás befejezése, a távolabb lakó rokonok, ismerősök eltávozása után is a sztarejsi még ott maradt a gyászházban, mert ilyenkor írta össze a "búcsúztatót", vagyis a halott életrajzát és névszerint azokat, akiktől búcsúztatni kívánták az elhunytat. Nem könnyű feladata volt ez a sztarejsinak, mert ilyenkor gyakran eltértek egymástól a vélemények, egy-egy testvértől, rokontól, akivel talán valamilyen vagyoni kérdésben összekülönböztek - egyesek nem akarták, mások szükségesnek tartották a búcsúztatást. A sztarejsinak kellett ilyenkor a gyfílölködőket a megbocsátás útjára rávezetni. A köznép szemében egyébként az egész gyásszertartásban ez a "búcsúztató" volt a legfontosabb; mutatja az is, hogy a szlovák nép ezt az életrajz-búcsúztatót nevezte "kázen"-nek, azaz "prédikációdnak, nem pedig a lelkész által tartott igehirdetést. Másnap reggel a sztarejsi még a reggeli istentisztelet előtt fölkereste a soros lelkészt, bejelentette a temetést, kérve annak az istentiszteleten való meghirdetését, átadta a lelkésznek az előző este összeírt búcsúztatót, tájékoztatta őt a halottról, családról és átadta a lelkésznek a család által neki küldött tiszteletdíjat, a stólát. Csabán a temetések rendszerint délután végeztettek és végeztetnek ma is. A gyásszertartás előtt negyed, félórával a sztarejsi a lelkész lakása elé állt a kocsival, ő maga bement a lelkészi irodába, majd amikor eljött az ideje, a lelkész, a kántor és a sztarejsi (aki a kocsis mellé ült) elindultak kocsin a gyászházhoz. Addigra a temetkezési vállalkozó a ravatalt kihozta a házból, felállította az udvar közepén. A ravatallal szemben egy sátor állt, amelyben a lelkész és a kántor helyezkedett el, a sztarejsi a kántor oldalán, de a sátoron kívül foglalt helyet. A gyülekezeti éneklést vezető kántort a sztarejsi erőteljesen segíti az éneklésben. Az udvaron végzett gyásszertartás után a fungensek úgy, ahogy érkeztek, a gyászmenet élén kocsin indultak ki a temetőbe. A lelkész és a kántor a temetőben végzett szertartás után kocsin hazaindultak, a sztarejsi azonban már nem ment velük, ott maradt a családdal együtt a sírnál, mert neki még további teendői voltak. A sír felhantolása után a gyászoló család a sztarejsi vezetésével némán körüljárta a sírhantot. Közülük ma már senki sem tudja ennek értelmét, csinálják, mert ezt így látták eleiknél is, ez azonban minden valószínűség szerint a régi babonás-pogány világból visszamaradt "bűvös kör", amelyet e körüljárással húznak meg a sír körül, hogy a halott éjjel ki ne jöhessen és az ittmaradt hozzátartozókat ne háborgassa. Ezután a rokonok, szomszédok, közeli ismerősök a temetőből a sztarejsi vezetésével gyalog visszamentek a gyászházba. Ott még elénekeltek egy éneket és szétoszoltak, de ha valamivel megkínálták őket, azt előbb elfogyasztották. Szétoszlás előtt a sztarejsi meghirdette a jelenlevőknek, hogy másnap reggel "halott után" mennek a templomba, ekkor és ekkor itt, a gyászháznál találkoznak s innen indulnak együtt. (Újabban még a temetés napján este magyar istentiszteletre jön el a család, hogy egy napot nyerhessen.) A temetés utáni nap reggelén a rokonság a sztarejsi vezetésével 33 Bankó 205