Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Paraszthonoráciorok a békéscsabai evangélikus egyházban

így tehát Kovács Sz. Ádám "általános szótöbbséggel" a békéscsabai egyház kurátorává választatott.

11 Vajon mi volt ennek a - lényegében - fizetés nélküli, semmi hasznot nem hozó, sőt, komoly anyagi áldozattal járó tisztségnek a vonzó ereje, amiért a büszke és valljuk meg, sokszor anyagias csabai gazda vállalta az esetleges bukás szégyenét, gazdaságában pedig a biztos károsodást? Ha idealizálni akarnók a dolgot, azt mondhatnánk, hogy az egyházszeretet, a szolgálat lelke volt az indító rugó. És valóban, minden bizonnyal volt ez is. A gyakoribb és sokszor döntőbb ok mégis valószínűleg a kurátorsággal járó nagy tisztesség, a rang volt. Mert Csabán az evangélikus egyházi kurátorság erősen vetélkedett a községi bírósággal. Ha valaki csak egy évig volt is gondnok az egyháznál, pán kurátornak titulálták őt holta napjáig. E megkülönböztető tisztességnek megvoltak a külső velejárói is. Hogy ki lett a következő esztendőre a kurátor, az ünnepi istentiszteleten szószékről hirdettetett meg. Hallhatta az egész gyülekezet. A pán kurátor - szószerint - "kézzel fogható" hivatali jelvénye volt a kurátori pálca. Csabai parasztember bottal nem közlekedett, hacsak nem volt vak, vagy sánta, a pán kurátor azonban pálcával a kezében járt-kelt a városban, jött hivatalába s távozott abból. - Ezeken kívül, az egyház központi hivatali épületében a gondnoknak külön irodája volt, saját íróasztallal, furfangos zárú páncélszekrénnyel. A három irodahelyiségből álló hivatalban egyedül csak neki, a gondnoknak volt karosszéke, méghozzá kettő is. Az egyik saját külön irodájában, íróasztala előtt, a másik pedig a nagyobb, közös sáfári irodában, a sáfári hosszú asztal tanácsterem felé eső végében. Mert ha a gondnok úr kimozdult saját irodájából és a sáfárok közé jött, akkor ebbe a csak számára fenntartott karosszékbe telepedett. Más abba bele nem ülhetett s ha mégis megtette szándékosan, vagy tévedésből, büntetést fizetett, az idők változása szerint egy pengőt, vagy egy liter bort.

12 A csabai kurátor legalább is négy különféle esetben érezhette igazán nagy úrnak és felmagasztalnak magát. Az egyik, amikor megválasztását a templomban, szószékről bejelentették az egész gyülekezetnek. A másik, amikor irodájában, karosszékében ülve fogadta a fizetésükért elébe járuló alkalmazottakat (papoktól kezdve a takarítóasszonyokig), s ő a megnyitott páncélkasszából a tenyerükbe számolta járandóságukat. (Kerepeczki János kurátor korában ilyenkor enyhe tréfát is megengedett magának. Miután a lelkészekkel aláíratta a fizetésnyugtát, soha nem engedte el - még a pénz kifizetése előtt - a tréfás megjegyzést: "No, tak sme skoncili", vagyis: "Hát akkor végeztünk!" A "szertartáshoz" tartozott ilyenkor a lelkész tettetett meghökkenése s élénk tiltakozása, hogy: De nem úgy van ám az, az aláírás fejében pénz is jár, stb.) A kurátori méltóság harmadik fajta megbizonyítása az volt, amikor a gondnok a maga irodájából, ahol egyedül dolgozgatott, hébe-hóba kivonult a szomszéd sáfári irodába, ott leült az asztal végén levő, csak őt szolgáló karosszékbe s elszámoltatta a sáfárokat végzett napi munkájuk felől, rendelkezéseket adott nekik, vagy pedig egyszerűen csak elbeszélgetett velük. - A legnagyobb élvezet és dicsőség azonban mégis csak az volt, amikor a pán kurátor az egyház négy szép lova közül befogatott egy párt a homokfutóba s aztán - rendszerint a gazdasáfár társaságában - végigkocsizott a vároPresb. jkv. 1897. dec. 28.- 3. Kerepeczky 193