Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

ugyanis igen felületesek, az anyakönyvekben rendszertelenül elszórva találhatók. Van bejegyzés az anyakönyv kemény borítólapján, van ceruzás bejegyzés. Sokszor csak a puszta név szerepel, minden más adat nélkül. Látni, hogy a lelkész ingerülten kezelte a kitérőket, tárgyalni sem akart velük. Tehát lehetnek be nem írt kitérők. De egyébként is tudjuk, hogy mindenütt voltak oly egyháztagok, akik hivatalos kitérés nélkül is alámerítkeztek, szektákhoz csatlakoztak s így nyomtalanul elvesztek az egyház szempontjából. Ezért az anyakönyvek alapán megállapítható 485 kitérő számát minden túlzás nélkül vehetjük duplájának, 800-900-nak is. Ez pedig még az ily nagy gyülekezet esetében is, mint a békéscsabai, nagyon érzékeny veszteség. Vajon mit tett a csabai evangélikus egyház vezetősége e romlás-bomlás megállítására, a szektaveszedelem elhárítására? Az első tekintetre úgy tűnik, hogy nem sokat. Érdekes a csabai presbiteri jegyzőkönyvek olvasása során tett ama megfigyelés, hogy az egyháztanács jó ideig egyszerűen nem foglalkozott a kérdéssel. 1896 - 1904-ig már 226 evangélikus ment át a szektákhoz, de a presbitériumban az egész kérdés csak abban a vonatkozásban került szóba, hogy a kitérteknek az egyházi temetőkben mennyiért adnak sírhelyet. A szektások számára 1897-ben egy sírhely árát 3,- Forintban, 1902-ben azonban már 10 Koronában szabták meg.

42 Csabán kb. az volt a szektákkal kapcsolatos papi vélekedés, hogy legjobb minél kevesebbet beszélni róluk, általában nem kell sokat törődni velük, majd elmúlnak maguktól. Tagadhatatlan, hogy volt is bizonyos bölcsesség ebben a - minden vészharangkongatást mellőző - higgadt magatartásban. Persze, helytelen volna azt gondolni, hogy a békéscsabai evangélikus gyülekezet s annak papjai semmit sem tettek a szektaveszély elhárítására. Sőt, elismerésre méltó módon sokat tettek. Egyik egyházi iskolát a másik után emelték. 1897-ben megszervezték a IV. számú lelkészi állást, 1904-ben pedig a külön tanyai lelkészi állást. Igyekeztek rendezni a szórványkérdést. Gyula 1906-ban leányegyházzá (filia) alakult, Bodzásottlaka önálló gyülekezetté szervezéséhez 1908-ban járul hozzá az egyházmegye. Korén Pál és Dr. Szeberényi Lajos szinte öntik magukból a szemnyitogató, hiterősítő vallásos iratokat, könyveket. Szeberényi 1896-ban egyházi könyvkereskedést alapít Csabán, kifejezetten azzal a céllal, hogy az lássa el a megbízható, építő, vallásos olvasnivalóval a híveket. Ebbe a vonatkozásba esik a különféle egyházi egyesületek alapítása, valamint a Dr. Szeberényi Gusztáv kezdeményezte szeretetintézmények (Diakonisszaképző Intézet, Evangélikus Árvaház, Evangélikus Aggokháza) megszervezése. Nem kétséges, hogy a hűséges igehirdetésen kívül ezek az intézkedések is hozzájárultak ahhoz, hogy a szektás mozgalmak mégsem váltak az evangélikus gyülekezet számára végzetesebb veszedelemmé. A szekták felbukkanása és terjedése általában mindig és mindenütt rombolással és bizonyos felfordulással jár. Családok bomlanak fel, rokonok, szomszédok jóviszonya szűnik meg, riadalom, veszélyérzet támad az egyházukat szerető hívek szívében. De amint azt a téma bevezetőjében is említettük, a szekták a megtámadott történeti egyház számára áldást is jelenthetnek azzal, hogy mulasztásaik felismerésére, hűségesebb munkálkodásra serkentik őket. A békéscsabai evangélikus gyülekezet is látott hasznot Presb.jkv. 1902. okt. 9. 182