Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

közeli hozzátartozók, a testvérek, vagy gyermekek és szülők között keletkeztek, mégpedig vagyoni, öröklési okokból. Amikor elérkezett az ideje, hogy az idős szülők nagykorú, már családos gyermekeik közt elosszák a vagyont (podelit), bár Csabán megvolt az öröklésnek szinte törvényszerű rendje és bár a szülő is nyílván a legigazságosabban igyekezett rendelkezni, a vagyonmegosztást mindenki megelégedésére elvégezni mégsem lehetett. Könnyen akadt a gyerekek, vagy a vők között olyan, aki magát megrövidítve, a másikat jogtalan előnyhöz jutottnak érezte és már is kész volt a baj, elkezdődött a gyűlölködés, haragtartás, esetleg pereskedés is. Az ilyen haragtartó testvérek, rokonok gyakran csak a közülök előbb távozó halálos ágyánál békültek meg - vagy még akkor sem. Talán nem volna helyes itt elhallgatni egy, a békéscsabai evangélikus gyülekezet történetébe tartozó érdekes haragtartási esetet. A csabai nép két évszázadon keresztül általában tisztelte, becsülte egyházi elöljáróit, kivételt talán csak a városalapítás utáni első évtizedek jelentettek, amíg a több, mint száz különböző helységből összeverődött lakosság egységes néppé nem ötvöződött, hanem forrt- forrongott, mindenki mindenki ellen harcolt. Az új Békéscsaba eme kezdeti korszakában bizony a csabaiak szertelen, szeretetlen magatartásukkal rendszerint megkeserítették papjaik életét annyira, hogy nem egy valósággal elmenekült közülök. így történt ez Burian Sámuel esetében, aki 1744-ben Csabáról Aszódra távozott s még inkább így volt a Nyíregyházát alapító Vandlik Márton példájában. Vandlik 1749-ben Tessedik helyére jött Csabára papnak. Itt az egyik, magát nemes embernek tudó tanító valóságos hadjáratot indított papja ellen, szinte fellázította ellene a népet, annyi bosszúságot okozva neki, hogy Vandlik végül is teljesen megkeseredve 1753. év nyarán a nyíregyházi pusztára költöző Békés megyei telepesekkel maga is eltávozott. Róla tartja a hagyomány, hogy amikor Csabán utolsó prédikációját tartotta, akkor mondotta a szószéken ezt a bevezető "fohászt": Wypál Boze, tau dedinu, Nech wyhorí z dorn [sic] do domu. (Gyújtsd fel Isten, ezt a falut, Hadd égjen le minden háza.) Ezután következett egy rettenetesen kemény prédikáció, melyben Vandlik a maga egyik legengesztelhetetlenebb ellenségét, bizonyos Hankó Jánost kegyetlenül elátkozta. Itt nem szomszédok, mégcsak nem is rokonok haragudtak meg egymásra, hanem gyülekezet és lelkipásztora gyűlölték meg egymást halálosan. És érdekes, hogy Vandliknak ez az átka szóról szóra beteljesedett, ugyanis még azon évben éppen az aposztrofált Hankó János házánál tűz ütött ki, melynek következtében az egész Alsóvég hamuvá lett. Ez volt Békéscsaba történetében a legnagyott tűzvész, melynek a fél falu áldozatául esett.

38 [...] Haan 1858. 71. 179