Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

Hogyan lehetséges ennyire ellentétes vélekedés egyazon dologról? Nyilván az én informátoraim csak a maguk tapasztalatairól vallhatták, a legújabbkori csabai étkezési szokást ismerhették, míg Markus a múltba is visszanyúlt. Érdekes egyébként, hogy az informátorok között egyetlen egy akadt, éspedig a Kastély utcai 67 éves Hankó György, aki Márkussal egyezőn vallotta, hogy "a menyecske állva étkezett az asztalnál". Mindkét állítás igaz tehát, csak az egyik a régi Csabára, a másik a századunkbelire vonatkoztatva érvényes. A család tagjainak egymáshoz való viszonyáról igen beszédesen vallanak a közöttük szokásban volt megszólítások. Csabán a gyerekek 18 éves korukig tegeztek egymást. De ha 4-5 évnyi korkülönbség volt közöttük, akkor a testvérek az idősebb fiút bácsinak, az idegent bátyának szólították. Arról már szóltunk, hogy a házastársaknál a férj tegezte feleségét, a feleség azonban magázta férjét (ti és vi). A férfiak az idegen asszonyt is tegeztek, ha nem volt 5-6 évnél idősebb náluk. A gyerekek természetszerűleg mindig magázták szüleiket, nagyszüleiket, ez alól nem lehetett kivétel.

33 Ez a megszólítás-téma most átvezet bennünket a gazda és a cselédei egymáshoz való viszonyának vizsgálatára. Érdekes volt ez is. A béres, ha idősebb volt gazdájánál, tegezte kenyéradóját, mintha barátja lenne. A gazda pedig idősebb béresének nem mondhatta, hogy te (ty), magáznia (vykat) kellet őt. A béres tegezte a gazda gyermekeit még azok felnőtt korában is. Egy tótkomlósi vagyonos gazda lánya férjhez ment egy csabai tanítóhoz. A tanítófeleség már négy gyermekes családanya volt, amikor egyszer szülei meglátogatásakor találkozott egykori öregbéresükkel, aki nagy örömmel üdvözölte volt gazdája leányát: "No, Zsófi, megjöttél?" (No, Zofka, ta si prisla?) "Hogyan érszed magad a nagy Csabán?" Ez a jelenet is adalék abból a korból, amikor a parasztgazda mintegy fiának tekintette béresét.

34 Erre a gazda-szolga viszonyra jellemzők az étkezési szokások is. A béresek általában a gazda családjával egy asztalnál ültek, ugyanazt az ételt ették. A gazdasszony főzött rájuk, de ha volt a családban felnőtt lány vagy menyecske, ők is lehettek a szakácsnők. A háznép szűk körén túllépve a szomszédokhoz jutunk el. A csabaiak is vallották, hogy a jó szomszéd sokszor az édestestvérnél is többet ér, ezért ápolták is a jószomszédságot. Gyakran jártak át egymáshoz, vasárnap délutánonként együtt üldögéltek, beszélgettek, hétköznapokon a munkában segítették egymást (pl. herélésnél, miskárolásnál az állat lefogásában, fakitermelésnél a dőlés biztosításánál). Lakodalmakba, disznótorba a legközelebbi rokonokkal egyformán meghívták egymást. Haan dicséri azt a barátságos jó viszonyt, mely Békéscsabán a különféle egyházbéliek között fennállott. Igaz, a kezdet kezdetén, amikor az evangélikusok által alapított s alig megalakult helységbe 1750 táján római katolikus szlovákok érkeztek, az evangélikus lakosok tiltakoztak letelepedésük ellen és csak a vármegye kényszerítő parancsának engedelmeskedve fogadták be fajrokonaikat községük falai közé. Ennek a magatartásnak azonban a múltba nyúló gyökerei voltak. Az evangélikus telepesek felvidéki szülőföldjükről részben az ottan vallásuk miatt szenvedett üldözéstől való szaáá L.L.: Ty.alebo vy? - CK. 1948. 61. 34 Uo. 177