Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

badulás reményében költöztek el, Békéscsabán -amíg magukban voltak- teljes vallásszabadságot élveztek. Érthető, ha a római katolikus faj rokonaik megjelenése félelemmel töltötte el őket, hogy majd itt is, újra megkezdődik zaklatásuk, esetleg nehezen felépített templomukat is elveszik, amint a templomfoglalások abban az időben a Felvidéken napirenden voltak. Később, amikor ez a félelmük indokolatlannak bizonyult, megszűnt a feszültség s a két nagy felekezet hívei a legnagyobb békességben és vallási türelmességben éltek egymással.

35 A csabaiak -bár a birtokszerzés, vagyonuk gyarapítása terén- kapzsiaknak, önzőknek tűnhetnek szemünkben, mindig készen voltak felkarolni, sőt egyenesen magukhoz emelni az elesetteket, a szegényeket. Nagy szeretetet tanúsítottak pl. az árvák iránt. Ha valaki elhunyt után árvák maradtak, azokat a csabaiak, ha nem is voltak rokonságukból valók, valósággal szétkapkodták. Persze, biztosan volt ennek gazdasági háttere is, az a gondolat, hogy a magukhoz fogadott, felnevelt gyermekből jó munkaerő válhat a gazdaságban. Az azonban már nemesebb indulatra mutat, hogy az ilyen felkarolt árva gyermeket nem egy csabai nemcsak egyszerűen a házába fogadta, hanem családja tagjává tette. Olykor a nevét is reá ruházta.

36 Az Evangélikus Árvaház megalakulása után az intézetben nevelt árvákról is szeretettel gondoskodott, rendszeres adományaival a csabai nép. A világban úgy szokott lenni, hogy ha valahol örökbefogadásra kerül sor, az örökbefogadott gyermek általában a rokonságból kerül ki. Csabán volt - ha nem is sok - példa arra is, hogy valaki számára egészen idegent fogadott gyermekévé. Ilyen példa Barto Mártoné, aki 1800. szeptember 4-én írásba foglaltatta elhatározását, hogy öreg korára tekintettel fiává fogadja (pro suo adaptivo filio) a nála már 11 éve szolgáló Benko Jánost, tehát a béresét.

37 No, természetesen túlságosan szép s éppen azért a valóságnak meg nem felelő lenne a csabaiakról eddig megrajzolt képünk, mintha őket egymáshoz való viszonyukban mindig és kizárólag csak a szeretet nemes érzése vezérelte volna. A valóság ezzel szemben az, hogy ők sem voltak angyalok, ők is tudtak egymásra haragudni, tudtak egymás között gyűlölködni is. Megromolhatott a kívánatos jó viszony a szomszédok között. Ennek oka rendszerint valamilyen csekélység, leggyakrabban talán a baromfi-, vagy egyéb jószág okozta kártétel volt. "Csináld be a kerítésedet, őrizd jobban jószágodat. Én az enyémet be tudom csukni, csukd be te is!" (ja si svoje zatvorím, zatvor si aj ti!) hangzott az esetleg rossznéven vett, haragot okozó - egyébként rendszerint jogos - figyelmeztetés. - A mezsgyére ültetett, vagy terebélyes lombjával a szomszéd telkét, kertjét beárnyékoló fa is lehetett perlekedés okozója. Nem beszélve a pletykáról (pletkovat, klebetif). Egy-egy élesnyelvű, pletykálkodó asszony sokszor vált a jószomszédi viszony sírásójává. Vagy valamilyen balul sikerült vásár, jószágvétel tehetett ellenségekké régi ismerősöket. "A tehén rugós, a kanca kehes (krava kope, kobola je kechovitá), holott hibátlannak mondottad." A nagyobb haragok, sokszor holtig tartó gyűlölködések -sajnos- jobbára a Haan 1968. sz. 52. Monográfia 138. (Rell) Prot. Cs. 355. 178