Dedinszky Gyula: Írások Békéscsaba történetéből, néprajzából - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 5. (Gyula, 1993)

Vallásos elemek a békéscsabai evangélikus szlovákok népi életében, népi elemek vallásosságukban

sztarejsít és felkérte őt a temetéssel kapcsolatos intézkedések vállalására. A sztarejsí, ha nem volt már más családhoz elígérkezve, rövidesen fölkereste a gyászházat s a családdal részleteiben is megbeszélte a dolgok menetét. Mindenekelőtt is a virrasztást. Hánykor kezdődjék? (Télen korábban, nyáron későbben.) Megkínálják e a résztvevőket a virrasztás befejezésekor valamilyen hideg étellel, itallal? (Rendszerint pálinka, sajt, kolbász, kenyér került az asztalra. Utána víz, bor nemigen.) A virrasztás idejét a rokonok hirdették meg azok körében, akiket a dolog érdekelhetett. Egy-egy ilyen alkalmon harmincan, ötvenen, akár többen is részt vettek a rokonsági és az ismeretségi körtől függően. A sztarejsí vagy jóval a virrasztás kezdete előtt jött, vagy a befejezés után maradt ott a temetés menetének megbeszélésére, a halott életrajzának összeállítására, hiszen ő intézte a család képviseletében az egyház gondnoki hivatalában és a lelkésznél, sőt a községházán az állami anyakönyvi hivatalban is a temetéssel kapcsolatos dolgokat. A virrasztást a sztarejsí vezette. A Tranosciusból bevezetésül néhány esti éneket, majd néhány alkalomhoz illő halotti éneket énekeltek, az énekszünetekben a sztarejsí imádkozott, szentírási helyeken alapuló beszédet mondott, a halott életéről is szólt. A virrasztás befejeztével adták föl az előbb említett ételt, italt, legvégül pedig a sztarejsí a család nevében köszönetet mondott a jelenlevőknek részvételükért s meghirdette a másnapi temetés időpontját. Amint láttuk, a virrasztás során, annak befejezése előtt a család nem szolgált fel italt, így a virrasztók színjózan állapotban voltak. Annál inkább megtörténhetett, hogy a gyászoló család egyik-másik férfitagja az egésznapi gondok során, no meg vígasztalódásként szorgalmasabban emelgetve a poharat, estére (mai kifejezéssel élve) az alkoholos befolyásoltság állapotába jutott. A virrasztással, de általában is a temetéssel kapcsolatban szólnunk kell a siratóasszonyokról. A halottat a családnak minél fájdalmasabban kellett elsiratnia. Az elsirató felkiáltások, mondások hozzátartoztak a család gyászához. Ezt megkívánta tőle a falu közössége. Mivel azonban a hangos jajveszékelés nemcsak szóbeli improvizáló készséget követelt, de fizikailag is kimerítő volt, ezért a Felvidéken, Hont, Nógrád, Gömör megyékben a módosabb családok fizetett siratóasszonyokat (placki) fogadtak fel, akik a hozzátartozók helyett, mondhatnók a nevükben siratták el a halottat.

25 Ez a fajta elsiratás ugyan nem felvidéki, nem is szlovák specifikum, megvolt más népeknél, így pl. a békési református magyaroknál is. A siratóasszony nem egyszer kemény vádakat is kimondott lamentációiban a hozzátartozókra. Ilyeneket: most már nem leszel terhére senkinek, mások ülnek be a szép házba, melyet te építettél, mennyit dolgoztál életedben és mégsem becsültek meg stb. A* siratóasszony joga volt így elégtételt szolgáltatni az elhunytnak, ő kimondhatott olyan igazságokat is, amiket a búcsúztató lelkész nem vehetett a szájára.

26 Míg Békéscsabán a virrasztást mindig a sztarejsí vezeti, ő imádkozik, választ éneket, búcsúztat, addig Orosházán is, mint Békésen, siratóasszonyokat fogadnak, vagy legalább is fogadtak a múltban. Ezek általában nem is énekeltek, csak az előénekes Horváthová 1004. Nagy J. 15. 173