Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN

Érthető volt az öröm és meghatottság, midőn a továbbiakban közösen elolvastuk a faluban még most is élő "harangoskúf'-legenda alapján írt, azonos című költeményt. A "Tengerecki hazaszáll" című kötet 97 - 98. oldalán fellelhető versben ott csilingel a szülők meséjéből jól ismert, kútba rejtett kincses harang aranyainak éjféli zenéje, amelyet ha valaki meghall, számolnia kell a közeli halállal, mert a titkot átok rejti. Kedves költőnk halála óta egy évtized múlt el felettünk. A baráti kör tagsága eközben a felére apadt. Őket is "temetőbe sodorta a szél". A tizedik évforduló kapcsán azért még mindig van mondanivalójuk az emlékezőknek. Mesélik a hajdani falusi műkedvelő esték hangulatát, amelyeknek konferanszié szerepkörében oly sokat csillogtatta szellemét, humorát a 16 évesen már első verseit publikáló költő. A Szegeden, Hódmezővásárhelyen, Mezőtúron diákoskodó ifjú a szünidők alatt jól érezte magát "majdnem szülőföldjének" fiataljai körében. A községi könyvtárban - sajnos, csak igen kevés példányszámban - fellelhető Tamkó-kötetek olvasottsága arról tanúskodik, hogy nemcsak az idősebbek, hanem a pusztaföldvári gyerekek is tudják, hogy a: "..fénynél is sebesebben rohanó, Csillagjáró Fehér Ráró" azonos a napjainkban már csak romjaiban létező Zsedényi-tanya gyepén száguldó paripával. A hely pedig, ahová a fél világot bebarangolt Tengerecki hazaszállni vágyik, vélhetően nem lehet más, mint a földvári határ. (Békés Megyei Népújság 1990. január 20.) Uradalmi dinnyésélet Szőlőspusztán A dinnyésélet számomra nem csupán néprajzi érték, hanem egy kedves családi emlék. Olvasóim körében talán többekben felmerülhet a jogosnak tűnő kérdés, mennyiben tekinthető hitelesnek az a korrajz, ami egy 6-7 éves gyermek benyomásain, emlékkép - töredékein alapul? Éppen ezért nem is vállalkozom többre, mint felnyitok egy parányi ablakot, amelyen át bepillanthatunk a szöllősi uradalmi dinnyéseknek abba a közel 60 évvel ezelőtti világába, amelynek néhány jellemző részletére még ennyi év múltán is - elég pontosan emlékszem. A hó még nem olvadt el teljesen, amikor az uradalmi szérűskert egyik védett szögletében előnevelő "melegágyat" készítettek szüleink a "gyeptéglának" nevezett tápkockák számára. Ezek mindegyikébe 2-2 szem előcsíráztatott dinnyemag került, amik rendre kikelve addig növekedtek az üveg és "nádhassura" védelme alatt, amíg a "fagyosszentek" (május 12-13-14. Pongrác, Szervác, Bonifác napja) után kiültetésre nem kerültek az előre gondosan megtrágyázott, előkészített "dinnyefészekbe". A biztonság kedvéért ugyanekkor 2-3 szem dinnyemagot is vetettek az előnevelt palánta köré, arra az eshetőségre is számolva, hogy a néphit szerinti utolsó fagyos napon (Orbán napján) még netán baj érheti az előnevelt növénykéket. Ezt követően