Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

III. HONISMERETI SÉTÁK PUSZTAFÖLDVÁR KÖRNYÉKÉN

már csak a talajporhanyftás volt a kertészek felgfőbb teendője, ami azért volt hallatlanul fontos, mert ha Medárd-nap (június 8-a) körül nem érkezett meg az országos eső, úgy könnyen megesett, hogy a dinnyéknek abból a nedvességből kellett táplálkoznia majd egész tenyészideje alatt, ami a téli csapadékból a talajban megmaradt. A növényvédelem akkoriban még nem okozott gondot a dinnyekertészeknek. Levéltetű, gombabetegség úgyszólván csak mutatóban fordult elő, a víruskártevőkről pedig mégcsak nem is hallottunk. így következett el azután július vége, augusztus eleje táján a termőre fordulás látványos időszaka. A sárgadinnyék sárgulni, a görögdinnyék pedig gömbölyödni kezdtek a közel 20 holdas, végeláthatatlan dinnyetábla ezüstöszöld tengerén. Ettől kezdve vált színesebbé és némileg könnyebbé a dinnyekertészek élete. Hajnalban volt a dinnyeszedés, délelőtt a szállítás, délután pedig a pihenés időszaka. Éjszaka ugyanis néhány embernek állandóan a területen kellet őrködnie, a mezei nyulak tapsifüles rágcsáló seregének riogatása miatt. Ez a feladat a gyerekek számára igazából még örömet is jelentett. Faágakból és különféle eldobott ruhafélékből nyúlijesztő bábukat fabrikáltunk, sőt még egy olyan elmés szerkezetet is kitaláltunk, amit akár szabadalmazásra is felterjeszthettünk volna. A dinnyetábla különböző pontjain felállítottunk egy-egy szélmotollát, amely azért volt igen hatásos riasztóeszköz, mert nemcsak a forgómozgással, hanem azzal a hanghatással is riasztgatta a nyulakat, amelyet a szélvitorlák végeire függesztett csavaranyák keltettek egy kellő távolságra odarögzített fémdoboz oldalára mért állandó ütögetés révén. A kézikereplők és karikásostorokkal való "durrogtatás" már csak kiegészítő riogatási módszernek volt tekinthető, noha a szélcsendesebb éjszakákon csakis ezek az eszközök jöhettek számításba. Úgy az esti órákban jól el is szórakoztunk mi egy ideig a "durrogtatással", hanem úgy 10 óra táján, a sötétedés teljes beállta után, egyre kisebb körre szűkült az ifjú dinnyecsőszök elálmosodó serege. Átvették tőlünk szüleink a karikásostort, mi pedig nyugovóra tértünk a szalmakunyhóban leterített öreg subán. Jól emlékezem, néhányszor még felriadtam édesapám egy-egy távolodó ostorpattintásának hangjára, amit én jól össze tudtam kombinálni azokkal a fényjelekkel, amelyket a kunyhó előtt pipázó öreg csősz bácsi villantott fel, tűzcsináló, "csiholó" masinájával. A szalmakunyhó tűzveszélyessége miatt talán, de ez az öreg bácsi sohasem gyufával, hanem egy kovakő, egy acéldarab és "tapló" segítségével gyújtotta meg pipáját. így lett az én félálombeli képzeletemben nyári zivatarrá ez a hang és fényjelenség, amelyből azonban sajnos sohasem hullot éltető eső a mi szomjazó dinnyeföldünkre. A szakértelemmel és végtelen nagy szorgalommal végzett munka ennek ellenére aránylag jól meghozta gyümölcsét. Más kérdés az, hogy a rossz értékesítési lehetőség, a rendkívül alacsony árak következtében nem sok hasznát láttuk egész évi munkánknak. A nagy vállalkozás megbukott, de a munka szépségébe és értékébe vetett hitünk sohasem.