Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK

Ingyenes tanyás a vajháíi népiskolánál Az alsó fokú népoktatás történetében jelentős változást hozott az 1941 szeptemberében életbelépő új iskoláztatási rendelet. Megszűnt a 6 elemi után kötelező, úgynevezett "ismétlő iskola", ezzel szemben mindenki számára kötelezővé vált a 7-8. osztály elvégzése. Áldott emlékű tanítóm - idősebb Brujman Károly -, aki ez idő tájt a Vajháti Népiskola összevont nyolc osztályát tanította, említést tett arról, hogy ha kedvem van, és szüleim is hozzájárulnak, visszairatkozhatok a 7-8. osztály elvégzésére, holott koromnál, illetve ismétlő iskolai végzettségemnél fogva erre én már nem vagyok kötelezhető, ő úgy látja, hogy ezzel megnyílhat előttem a továbbtanulás esélye, amihez, ha jól tanulok, a későbbiekben is megad minden tőle telhető támogatást. Drága szüleim és testvéreim természetesen vállalták az ebből reájuk háruló terheket, én pedig repestem a boldogságtól, hogy újra iskolapadba ülhetek. Tőlem telhetően el is követtem mindent, hogy méltóvá tegyem magam erre a megkülönböztetett szeretetre és támogatásra. Otthon helytálltam a tőlem elvárható munkában, az iskolában pedig úgy tanultam, hogy néhány hónap múltán, afféle "kistanítóvá" léphettem elő. Az I-VIIT. osztályba járó, mintegy 60 főnyi gyermeksereg egész napos foglalkoztatása olyan terhelést jelentett a hatvanadik életévéhez közeledő szegény tanító úr számára, hogy felfigyelt a tanítóskodás körüli "settenkedéseimre", és eleinte csak egy-egy részfeladatra, később pedig olyan "kistam'tó"-féle szolgálatra is kaptam tőle megbízást. Végtelenül boldoggá tett az újbóli tanulás lehetősége, kiváltképpen pedig az a remény, hogy egyszer talán még igazi tanító is válhat belőlem. 1942-ben azután, amikor immár másodszor vitte el termésünket az árvíz, és döntenünk kellett a vidékről való elköltözésünk ügyében, hirtelenében lehanyatlott az én majdani tanítóságom reménycsillaga. Szótlanul tettem dolgaimat az iskolában, amire csakhamar fel is figyelt az én drága tanítóm. Még aznap felkereste szüleimet, és azt javasolta, hogy maradjak én ott náluk a tanév hátralevő részében, és sikeresen kitűnő osztályzattal - befejezve a 8. osztályt, különbözeti, illetőleg magánvizsgával bizonyítványt szerezhetek 1 év alatt a 4. polgáriról és a következő év őszén ezzel már beiratkozhatok a tanítóképzőbe. Bizony eleinte nem akartunk hinni a fülünknek. Azt még csak megértettük, hogy ez a legbiztosabb módja az én továbbtanulási esélyeimnek, azt viszont már kevésbé, hogy miként fogadhat be egy négy gyermekes szegény tanyai tanító egy ötödik gyermeket, csak úgy emberségből. Tisztában volt anyagi helyzetünkkel és jól tudta, hogy szüleimtől semminemű ellenszolgáltatásra nem számíthat. Érthető szabódásunkat, illetve a helyzet tragikomikumát azzal ütötte el Brujman tanító úr, hogy engem olyan "ingyenes tanyás"-féle státuszbélinek tekint, és nyugodjunk meg abban, hogy semmi probléma nem lesz. Szüleim november végén költöztek haza Békéssámsonba, és nékem eddig volt gondolkodási időm. Tizenhat éves létemre sírtam a szüleimtől való elválás miatt, és sírtam afeletti örömömben, hogy jóra fordul továbbtanulásom ügye. Végül is az