Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

II. SZÉP TISZAI TÁJAK - BODZÁSPARTI EMLÉKEK

mintha csak valamiféle tisztelettel és felelősséggel tartoznék azok iránt, akik megőrizték, illetve örökül hagyták számomra ezeket a csodálatos kincseket. Drága szüleim csakhamar rájöttek az én hétvégi titokzatos eltűnéseim okára, de midőn látták, hogy az ott töltött órák folyamán valóságos kis gyűjteménnyé rendezem a szépen letisztogatott tárgyakat, könyveket és iratokat, nemhogy tiltották volna, de még támogatták is játékos múzeumrendezői ambíciómat. Ezekben az években nem hordtuk a könyveket a vajháti népiskola könyvtárából, mert bőven el voltunk látva olvasnivalóval. Az I. világháborús térképek és haditudósítások segítségével úgy ismertük a doberdói, isonzói és galíciai ütközetek történetét, mintha azoknak magunk is részesei lettünk volna. Édesapámnak, mint kertészembernek legkedvesebb téli olvasmányai voltak a "Monori Mag," illetve a "Mauthner Ödön"-féle csodálatosan szép, színes árjegyzékek. Édesanyánk a Dr. Oetker, illetve Váncza-féle süteményes receptkönyvekből tanulmányozta azoknak a finomságoknak elkészítési módját, amelyekből a "hozzávalók" híján soha nem lett sütemény. Gyermekéveimnek ez a szép időszaka sajnos alig tartott tovább egy röpke esztendőnél. Ha jól emlékszem, 1941 tavaszán iskolából hazamenet arra lettünk figyelmesek, hogy füstfelhő gomolyog a kismajor irányában. Futva tettük meg a jó kilométernyi utat hazáig, hogy lássuk, mi történt. És láttuk azt, amire még így ötven év távolából is csak nagy szomorúsággal tudok visszagondolni. Laczkó néniék tanyájának nádfödele halomra rakva lángol a tanya mögötti tisztáson, ahova az uradalmi "renováló" emberek hordták, mivel azt a parancsot kapták, hogy az elavult nádtetőt cseréptetőre cseréljék, ők tulajdonképpen tették a maguk dolgát, mit sem tudva arról, hogy a bontás során szinte észleihetetlenné vált "muzeális" kincseim a nádkévékkel, padlásbéli limlomokkal együtt a máglyára kerültek. Az ekkor már javában lobogó lángtengerből egy hosszabb nyelű "csáklya" segítségével néhány megpörkölődött iratcsomót és egy ládikát még ki tudtam menteni, de a kis padlásmúzeum kincseinek javarésze odaveszett. Még napok múltán is kapirgáltam kincseim tűzhalálának helyszínén könnyes szemmel és hasztalanul. Azt a néhány képeslapot és újságdarabot, amit üggyel-bajjal sikerült kimentenem, még napjainkban is legféltettebb emlékeim fiókjában őrzöm. Az álmok tehát nem hazudnak! Még mindig vissza-visszatérek arra a régi padlásra, ahol oly sok izgalmas órát töltöttem kedvenc dobozaim, könyveim és megsárgult papírkötegeim társaságában. Végül pedig bevallom, hogy ebből a "padlásjáró betegségből" máig sem tudtam igazából kigyógyulni. Ha belépek egy múzeumba, könyvtárba vagy levéltárba, most is úrrá lesz rajtam egy olyanfajta érzés, amit akkor ismertem meg először, amikor feltárultak előttem, annak a réges-régi vásárhelyi tanyapadlásnak csodálatos kincsei. (Békés Megyei Népújság 1991. február 23.)