Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

I. A CSEND SZIGETE BÉKÉSSÁMSONBAN

Mindennek, vagy a Kőhíd török eredetének eldöntéséig még sok mindent lehet és kell tisztázni, ami igen érdekes helytörténeti munkának ígérkezik azok számára, akik megfelelő forrásmunkával és elegendő lelkesedéssel rendelkeznek. Bízzunk benne, hogy lesznek többen is ilyenek megyénk helytörténészeinek egyre népesedő családjában. Munkájukat kissé megkönnyíti, dr. Gáli Imre "Régi magyar hidak" című, 1970ben megjelent könyve, amelyben a szerző gazdag képillusztrációt mellékelve írja le hazánk régi hídjait. Békés megye öreg hidjai közül összesen hetet említ, amelyből a Battonya alatti öreg Szárazér - hidat azóta már, úgy tudom, felrobbantották. A megmaradtak zöme Gyulán található, tehát a megye többi területén gyakorlatilag már csak ez az egy öreg híd van, amire érdemes lenne nagyon vigyáznunk. A fokozott oltalmat, a restaurálást, illetve a szigorúbb védelem alá helyezést mi sem indokolja jobban, mint hogy a dr. Gáli-féle leírástól eltelt rövid 10 esztendő alatt kétségbeejtően felgyorsult a híd pusztulása. Napjainkban már nemcsak lyukak tátonganak a mellvéden és a peremen, hanem kisebb-nagyobb omlások, folytonossághiányok. A hídtest felületéről a csapadék és szél szinte teljesen lehordta a töltésföldet, aminek következtében a boltozat felső rétege kilátszik, és erősen pusztuló képet mutat. A mellvéd szárnyfalai évről évre rövidülnek, ami az egész szerkezet megromlásához vezethet, ha most a 24. órában nem sietünk hatékonyan segítségére. Én bízom Békéssámson szülőföldszerető lakóiban és vezetőinek találékonyságában, az illetékes felettes szervek támogatásában. Őszintén remélem, hogy lehet még újra szép kirándulóhely az öreg Kőhíd hajdan oly szép és kedves vidéke. (Békés Megyei Népújság, 1981. február 1.) Legenda a sámsoni "Józsafáról" Békéssámsonba látogatunk, a Száraz-érnek ahhoz a pontjához, ahol az Orosháza-Makó, illetve Hódmezővásárhely-Tótkomlós helységek között történelmileg kialakult országutak találkoznak. A Nepomuki Szent János-szobor és a régen összedőlt híres sámsoni betyár csárda romja közötti útszakaszon, közvetlenül a Száraz-eret átívelő jellegtelen kis híd magaslatáról egy kiszáradt vén szilfa maradványát vehetjük szemügyre. A tájképileg gyönyörű gyepes ártérnek óriás bürökkel benőtt kicsiny magaslatán álldogál a hatalmas tetem, a sámsoniak legendás hírű "Józsafája". A farontó férgek által rostává likgatott roppant törzsnek már csupán egyetlen leválni készülő ága mered az égre - félelmes halálgörcsbe rándulva -, hogy látványától a hideg futkos az ember hátán. Ha még elmondom, hogy ottjártamkor jókora odvában egy feltehetően nászutas vízisiklópár szunyókált, illetve sziszegett rám igen barátságtalanul, azt hiszem, sikerült többeket eltántorítanom idelátogatási szándékától. Talán ez is magyarázat lehet arra, hogy az évek során letöredezett vastag ágakat nem szedik össze a környék rőzsegyűjtői, mondván, hogy átok ül e fán, és nagy