Pleskonics András: Mesél a szülőföld. Tájak, emberek, emlékek. Békéssámson, Hódmezővásárhely (Bodzáspart), Pusztaföldvár - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 4. (Gyula, 1991)

I. A CSEND SZIGETE BÉKÉSSÁMSONBAN

Az eredmény sajnos még mindig elég kevés. Amit elmondhatok, talán arra lesz elegendő, hogy érdeklődést keltsek a téma iránt, esetleg újabb partnerekre tegyek szert a további kutatáshoz, avagy szíveket buzdítsak a restaurálás, a műemléki teljes védelem alá helyezés nem könnyű feladatának mielőbbi sikeres végrehajtására. * * * A Száraz-ér adott szakaszán napjainkban folyó nagyarányú vízügyi szabályozó munka, még inkább a Kőhíd romos állapota láttán jogosan aggódókat szeretném mindenekelőtt megnyugtatni. Az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság illetékes hódmezővásárhelyi szakaszmérnöksége és a Műemléki Felügyelőség szakemberei között lefolyt, statikai mérésekkel előkészített tárgyalásokról olyan hírek szivárogtak ki, hogy a békéssámsoni "török" híd "marad"! Efölötti örömünkben, gondolom, érdemes lesz kicsit közelebbről megismerni a sámsoniak híres "Kőhídját". Hidunk eredetének kutatásában legnagyobb segítségemre volt Herczeg Mihály hódmezővásárhelyi levéltárigazgató, aki a forrásmunkák megjelölésén túl, régi térképek tanulmányozásával, igen valószínűen igaznak tűnő következtetésre jutott. Vertics József 1774. évi, illetve a II. József kori első katonai felmérés térképein csakúgy, mint más régi térképeken, a Vásárhely és Csomorkány felől, illetve Orosháza, Tótkomlós és Makó felől érkező utak nem a Kőhídnál, hanem a majorságnak az északi oldalán, egy jóval egyszerűbb és jellegtelenebb hídnál találkoznak. Ebből logikusan arra következtethetünk, hogy ezen útvonalak kialakulásának idején a Kőhíd még meg sem volt, vagy olyan állapotban lehetett, hogy nem szolgálhatott nagyobb forgalmú utak átkelőhelyéül. Ez utóbbi feltevés szerint elképzelhető, hogy Kőhidunk valóban török kori létesítmény, amelyet a vidék mezőgazdasági fellendülésének idején, a XVIII-XIX. század fordulóján újíthattak fel, uradalmi, gazdasági érdekből. Emellett szól az a tény is, hogy a híd másfél tégla vastagságú boltozatának felső féltéglarétege nincs kötésben az alsó, egész soros réteggel, tehát nagyon valószínű, hogy később építhették az eredeti réteg fölé. A feltételezett török kori híd léte tehát napjainkban közvetlenül nem igazolható. Egyelőre ott tartunk, hogy Lépésy János "Mérnöki téli napok" című (Orosházán, Tavaszelő 4-én 1845 kelt) munkájában megtaláljuk mai helyén a Kőhidat. Egy 1851. évi térkép szintén jelöli a hidat és azt mutatja, hogy rajta egy belső gazdasági út vezet keresztül. Pillanatnyilag tehát annyit tudunk biztosan a Kőhíd koráról, hogy legalább 150 éves, ami szép kor ugyan, de egy "törökhíd"-nak ez nem elegendő. A feltevéseknél maradva még egy esetleges összefüggést érdemes megfigyelni. Kőhidunktól mintegy négyszáz lépésre áll egy hatalmas (50x10 m-es, háromemeletes) régi magtár. Ennek építési ideje megbízható források szerint 1809, a napóleoni háborúk ideje. Csaknem 1 méter vastagságú falának anyaga megegyezőnek látszik a Kőhíd téglájával. Igen valószínűnek tűnik, hogy a két létesítmény egy időben épült. A magtár nyilván a raktározás, a Kőhíd pedig a Száraz-ér túloldalán elterülő jó gabonatermő területről való szállítás céljára szolgált. * * *