Erdmann Gyula: Békés megye és környéke XVIII. sz.-i történetéből. Közlemények - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 3. (Gyula, 1989)

DRASKOVICH JÓZSEF: Egy XVIII. századi arisztokrata család mulattatója. Antonius atya históriái

- 266 11. Jahrhundert. Berlin. 1975. Eltérő felfogásban pl. C. Thouzellier: Tradition et resurgence dans 1' hérésie médievale (in: Heresies et societés dans 1' Europe préindustrielle, XI-XVIII. siécles. Paris-Le Haye. 1968.) 138 Vö. Pierre Bourdieu: A vallási mező kialakulása és struktúrája (in: A társadalmi egyenlőtlenségek újratermelődése. Bp. 1978. 165-237.) 139 Az időszak röviden jelzett problémáiról: Francis Rapp: L' Église et la vie religieuse en Occident ä la fin du Moyen Age. Paris. 1983.; Bernd Moeller: Das religiöse Leben im deutschen Sprachgebiet am Ende des 15. und am Ende des 16. Jahrhunderts (in: XII Congres International des Sciences Historiques. Vienne. 1965. 129-151.); F.Graus: Vom "schwarzen Tod" zur Reformation - Historische Zeitschrift. 1975. 4.sz. 10-30. és Ketzerbewegungen und soziale Unruhen im 14. Jahrhundert - Zeitschrift für Historische Forschung. 1974. l.sz. 3-21.; Pierre Chaunu: Le temps des Réformes. Fayard. 1975. 147-215. és Jan Huizinga: A középkor alkonya. Magyar Helikon 1976. Schmitt idézett tanulmányában fölveti, hogy milyen szerepet játszhatott az egyházi akkulturáció (amely az élet mind több területére terjesztette ki az egyház ellenőrzését) a bűn kollektiv érzésének a XIII. századtól kezdve megfigyelhető látványos kifejlődésében, abban, hogy interiorizáltatják az emberekkel a bűn érzését, bűntudatot fejlesztenek ki bennük, meggyőzve őket saját kultúrájuk erkölcstelenségéről. Jean Delumeau sorra veszi a különböző csapások által fölerősödő és egy világvég-váró atmoszférában keletkező félelmeket. Az egyik reagálás a bűnök (amelyek következményei az isteni büntetésként értelmezett csapások) vállalása és bűnbánat, vezeklés tartása. De jelentkezik a bűnbakképzés mechanizmusa is, amely a zsidókra, leprásokra, boszorkányokra vagy az idegenekre hárítja a felelősséget. Végül a papok a sátánban, ill. ügynökeiben (a zsidó, az eretnek, a török, a nő, a boszorkány) jelölték meg a bajok okozóit. (La peur en Occident. XIV-XVIII. siécle. Paris. 1978.) Kibontakozik és tudományos szintre emelkedik a démonománia. (Rapp: i.m. 161.) 140 J. Delumeau: Naissance et affirmation de la reforme. P.U.F. 1983. 50. 141 F. Rapp: i.m. 162. 142 Erről, ill. a klerikusok által elkövetett blaszfémiáról: Rapp: i.m. 159-160. Megemlítjük itt a különös középkori -igaz, egy korábbi időszakában, a X-XIII. században gyakorolt ereklye-büntető szertartásokat (a kolostor védőszentje ereklyéinek nyilvános meggyalázása), amelyeket a szerzetesek és a szabályozott kanonokok mint a szimbolikus hatalom kényszerítő eszközét alkalmaztak egyes esetekben. Ök ugyanis nem foganatosíthattak interdiktumot vagy exkommunikációt. Ezt a gyakorlatot az 1274. évi 2. lyoni zsinat betiltotta. (P.J. Geary: L' humiliation des saints - Annales. 34. 1979. 27-42.) A szertartásokat és az egyházi intézményt parodizáló bolondünnepeket tiltó határozatok sora igyekezett eltörölni, így ezek a középkor végére teljes illegalitásba szorultak. (Bantyin: i.m. 95-105. és Redl Károly: Középkori dokumentum a bolondünnepről