Kissné Ábrahám Katalin: A gyógyszertári hálózat kialakulása és fejlődése Békés megyében 1770–1950 - Közlemények Békés megye és környéke történetéből 2. (Gyula, 1988)

6. A gyógyszertárak működésének személyi feltételei - c./ A gyógyszerész emberi magatartásával szembeni követelmények, a gyógyszerészi mentalitás változása

zött Nagyperkátára, amikor megkapta az alispán levelét Gyuláról, hogy adjon magyarázatot. Végül is az alispánnak be kellett érnie azzal, hogy a gyógyszerész egyetemre szánja gyermekeit és a fővá­roshoz közelebb kíván költözni /166/. A II. világháború és az azt követő évek állították a gyógysze­részeket a legnehezebb helyzet elé. Kényszerítő körülmények hatá­sára egyre több etikai probléma vetődött fel, egyre nehezebb volt helyesen eljárni, egyre nehezebb volt megítélni, vajon eti­kusan járt-e el egyik-másik gyógyszerész és más mit tett volna a helyében. A gyógyszerésznek a nehéz időkben is hűnek kellett ma­radnia gyógyszerészi esküjéhez és bármikor a lakosságot szolgál­nia, mint egy-két évszázaddal azelőtt. Egyeseket elhurcoltak, ka­tonai szolgálatra rendeltek, sokan elmenekültek. Mégis többen voltak, akik a helyükön maradtak. Mint később látni fogjuk, Ko­rossy Károly kétegyházi gyógyszerész 1945.jun.12-én jól összegez­te az alispánhoz írt levelében a gyógyszerészek nehéz helyzetét /167/. A felszabadulást követő igazoltatások során, amelyen azt vizs­gálták, ki hogyan viselkedett a nehéz időkben, úgy tünt, hogy a gyógyszerészek nagyrésze jól vizsgázott emberi magatartásból. A háború alatt a gyógyszerkészletek kimerültek, a gyógyszerutánpót­lás szinte lehetetlenné vált. A forint bevezetéséig (1946 augusz­tus) egyre nagyobb mértékben virágzott a feketekereskedelem. El­jött az az idő, amikor a gyógyáru-nagykereskedők beszüntették a gyógyszerek hitelben történő szállítását, sőt már akkor sem vol­tak hajlandók szállítani, ha a gyógyszerészek a megrendeléssel együtt a pénzt is elküldték. A pénz fokozatosan romlott, majd teljesen elértéktelenedett. Zsírért, lisztért, élelmiszerért még lehetett gyógyszert szerezni, ha személyesen felmentek érte Pest­re, ez viszont a közlekedési viszonyok mellett szinte lehetetlen volt. A gyógyszerellátás súlyos zavarainak, annak, hogy a gyógy­szerész élelmiszerekért szerezte be a gyógyszereket, az lett a következménye, hogy a betegtől is hasonló ellenszolgáltatást várt el (tojásvaluta). Ennek az 0TI betegek és a közgyógyszer-el­látásban részesülők látták a legnagyobb hátrányát. Volt gyógy­szertár, ahol kiismerhetetlen kulcs szerint számoltak, és volt, ahol terményvalutára tértek át /160/. Erről a kérdésről később bővebben esik szó. Gyakran bepanaszolták ezért a gyógyszerésze-

Next

/
Thumbnails
Contents