Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

Birtokigazgatás

ségű vetőmaggal való kiszolgálására tette a hangsúlyt. Az ügyosztály summázata szerint „a jelen viszonyok között sem lehet a rideg pénzügyi szempontokra helyezkedni kizárólag."

12 A jövedelmezőség vita során megfogalmazott gondolatok közül feltétlenül ki kell emelni a „közgazdasági szerepet": a háború, a megszállás során leromlott állatállomány minőségi javításában a későbbiekben óriási részt vállaltak az állami mezőgazdasági birtokok, ugyanígy a gazdasági válság után nagyobb léptékben meginduló vetőmagnemesítésben és szaporításban is, s mindez az egész ország mezőgazdaságának színvonalát emelte. Egyben bebizonyosodott a különböző nézetek összecsapása során, hogy a jövedelmezőség legfőbb akadálya az elavult, szélsőségesen centralizált irányítás, amely akadályozta a közgazdasági feladatok ellátását is, olyan növények termesztését is előírva, amelyek a mezőhegyesi viszonyok között ráfizetésesek voltak. (Ilyen növény volt például korszakunk elején a dohány.) A jövedelmezőséget és a közgazdasági szerepet harmonikusan kellett összekapcsolni, ennek eszköze, mint a későbbiekben bebizonyosodott a gyakorlatban is, a szabadabb gazdálkodás. Hegedűs pénzügyminiszter kívánságát, a magánnagyüzem jövedelmezőségi szintjét csak a magánnagyüzemeket nem kötő központi irányítás megszüntetésével, legalábbis lazításával lehetett elérni. Nem egyedi problémáról volt szó. Az igazgatás tekintetében Mezőhegyessel bizonyos rokonságot mutató előszállási cisztercita uradalomban is az első világháború után kapott teljhatalmat a jószágkormányzó. Itt is a sikeresebb gazdálkodás előmozdítása volt az igazgatás átszervezésének célja.

13 A ménesbirtokok státusát megkérdőjelező, a későbbiekben az igazgatás terén pozitív változásokat hozó polémia mögött a háború utáni első pénzügyi szanálási kísérlet húzódik meg, melynek kidolgozója, irányítója a már említett Hegedűs Lóránt volt. A konzervatív közgazdasági iskola nézeteit valló Hegedűs — a Takarékpénztárak és Bankok Egyesületének elnöke — szanálási tervét mesterséges pénzszűke előidézésére alapozta. Hozzátartozott ehhez a bankjegykibocsátás leállítása és a költségvetési kiadások egyszeri adókivetések útján való fedezése. Ez a szanálási kísérlet azonban 1921 közepére látványosan csődöt mondott. A termelés növelésére tett intézkedések nem hozták meg a kívánt eredményeket, a bankjegykibocsátás megszűntével nem sikerült előteremteni a költségvetés fedezésére szolgáló erőt sem.

14 A magyar pénzügyi stabilizáció feltételei még hiányoztak. Erre csak a nemzetközi stabilizációval párhuzamosan, vagy azt követően kerülhetett sor. A 20-as évek elején Csehszlovákiában és Lengyelországban is megbuktak az önálló stabilizációs kísérletek. Hegedűs Lóránt Pénzügyminisztériumból való távoztával egy időre lekerült a napirendről a ménesbirtokok drasztikus eszközökkel való felszámolásának lehetősége. A rövid ideig tartó mesterséges pénzszűke után újra elszabadult az infláció, sőt az, mint korábban szó volt róla, a finanszírozás eszköze lett. Az 1921-ben megfogalmazódott kérdések az újabb, immár eredményes stabilizációs kísérlet következménye, illetve előfeltételeként merültek fel. A népszövetségi kölcsönre alapozott stabilizációt 1—2 éves deflációs pénzkibocsátási és hitelezési politika támasztotta alá. Közben enyhült az állami birtokok fenntartását ellenzők követelése, már nem eladást, csak bérbeadást követeltek. Vállalkozókban nem lett volna hiány. Újra fellángoltak a sajtóviták is. Az egymásnak is ellentmondó sajtóhíresztelések nyomán a DunaTiszaközi Mezőgazdasági Kamara — ide tartozott Mezőhegyes — a Földművelésügyi Minisztériumhoz fordult, s aggodalmát is nyomatékosan hangsúlyozva a következőket javasolta: „Elterjedt, hogy a kormány az egész ménesbirtokot bérbe akarja adni, mert keveset jövedelmez. Egy teljes mértékben nyereségre orientált Mezőhegyes súlyos károkat okozna az ország mezőgazdaságának, különösen mert a leromlott apaállomány 34