Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
Növénytermesztés
Metszeteink a szántóföldi termelés elsöprő túlsúlyát mutatják, az összes terület 83%-a állt szántóföldi művelés alatt. A természeti adottságok lehetővé tették, a gazdaságosság pedig szükségessé, hogy az állatállomány takarmányszükségletét mesterséges takarmányokkal fedezzék. így a természetes rétek és legelők aránya alig haladta meg a 3%-ot. Az 1930-as években már nem is haladta meg. E csekély rét- és legelőterületet sem jószántából tartotta fenn a gazdaság, hanem a ménesnek volt rá szüksége. Batta Sándor, igazgatósága idején több ízben hangsúlyozta, hogy a természetes rétek és legelők fenntartása üzemi szempontból kimondott tehertételt jelent, és sokkal szívesebben fordítanák ezeket a területeket is jövedelmezőbb irányba. 6 Az erdők területe valamelyest növekedett. A harmincas években fogtak hozzá a ménes hőskorától kezdve folyamatosan telepített szórt erdők szabályos erdősávokkal való felváltásához. A 200 holdat valamivel meghaladó kertterületet részben a cselédek kertjei, részben a csemetekert jelentette. A földadó alá nem eső területek magas aránya a ménesbirtok esetében a belterjes gazdálkodás fontos mutatója. E területekből mindössze 60 kh volt terméketlen, 150 holdra rúgott a mocsarak és vizek területe, azonban az utóbbi magában foglalta a Szárazeret és az Élővíz-csatornát is. Közel 2000 kh volt beépített terület, amely területeket az ipari üzemek, az istállók, a tároló épületek foglalták el. E kategóriába sorolták a „község" területét is. A 6. táblázat második felében Csanád, Csongrád és Békés vármegye 1000 kh-on felüli birtokainak, valamint néhány konkrét nagybirtok területének művelési ágak szerinti megoszlását közöljük. A három megye nagybirtokainak adatait vizsgálva szembeötlő a legelők nagy aránya, ami részben a természeti adottságok kevésbé kedvező voltának, részben a kevésbé belterjes gazdálkodásnak következménye. Összesen 25% a rétek és legelők aránya — a kevésbé jövedelmező legelők túlsúlyával —, tehát az olyan földművelési ágak aránya, amelyeket Mezőhegyesen üzemi szempontból tehertételnek ítéltek. A művelési ágak arányát tekintve a bánkúti főhercegi uradalom állt legközelebb Mezőhegyeshez. A főhercegi uradalom szintén Csanád megyében fekvő, hagyományosan belterjesen gazdálkodó nagyüzem volt. A Békés megyei kígyósi Wenckheim-uradalom jóval kedvezőtlenebb viszonyokat mutat. Valamennyi itt szereplő gazdaság közül Kígyóson foglalt el legnagyobb területet a legelő. A Fejér megyei Dreher-uradalom a belterjesen gazdálkodó dunántúli nagybirtokot reprezentálja, csakúgy mint az Esterházy hercegi hitbizomány. Az utóbbi táji különbségek miatt teljesen eltérő művelési struktúrát mutat. Adatainak közlését azonban fontosnak tartottuk, mert technológiai kérdésekben, az elért eredmények összehasonlításakor többször fogunk hivatkozni rá. Táblázatunk adatai még egy fontos információt tartalmaznak. Az itt szereplő birtokokon, az elenyésző kert- és szőlőművelésen kívül, a szántóföldi növénytermesztés biztosította a legmagasabb 1 kh-ra eső jövedelmet. így a szántó magas arányának nagy szerepe volt abban, hogy Mezőhegyes mintabirtok tudott lenni. 47