Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)
A szántóföldi növénytermesztés
A szántóföldi növénytermesztés A szántóföldi termelés egészére vonatkozó jellemzők közül a szántóterület felhasználása kívánkozik az élre. A birtok összterületének művelési ágak szerinti megoszlása állandóságot mutat, viszonylagos stabilitást olvashatunk le az egyes növényféleségek vetésterületének alakulását tartalmazó metszeteinkből is. (7, táblázat) Táblázatunk a bevetett területek adatait tartalmazza, azaz a termelési szándékot tükrözi. A tíz év különbséggel felállított időmetszeteink a két legnagyobb területet elfoglaló növényféleségnél mutatnak legnagyobb állandóságot. A gabonafélék vetésterülete átlagosan 9000 kh volt, a pozitív és negatív előjelű ingadozások jól láthatóan ezen érték köré csoportosulnak. Három tényező, az alkalmazottak gabonajárandósága (kenyérgabona), az állatállomány takarmányszükséglete (zab, árpa) és a gazdaság szalmaszükséglete alakította ki az átlagosan 9000 holdas gabonaterületet. Területi szempontból második helyen a szálastakarmányok állottak. Az itt látható — gabonafélékkel abszolút értékben és százalékosan csaknem teljesen megegyező — csekély ingadozás mögött évente változó esetleges okokat kell keresnünk. Hazai viszonyok között a szálastakarmányok 30%-ot meghaladó aránya egészen egyedinek számított, még az intenzíven kezelt, nagy állatállománnyal rendelkező magángazdaságok között is. A harmadik növénycsoport, a kapások területének alakulása mutat lényeges változást, mégpedig csökkenést. Az 1920-as évekhez képest 1932-re 3%-kal csökkent e növénycsoport vetésterülete. A visszaesést a cukorrépa vetésterületének korlátozása okozta. 1931ben kötötték meg Brüsszelben a Chadbourae-egyezményt, amelynek értelmében törvénnyel korlátozták a hazai cukorgyárak által átvehető répa mennyiségét. A belterjességet feltételező kapás művelés kis mértékű visszaesése is negatív változásokat jelez. A negatív következményeket azonban ellensúlyozta az, hogy a cukorrépa területét nem a gabonafélék, hanem az ipari növények foglalták el. A húszas évekhez képest mintegy 600 kh-dal nőtt az ipari növények vetésterülete. 1933-ban a bevetett terület 151%-a volt a tíz évvel korábbinak. Az ipari növények közül legnagyobb mértékben a kender területe növekedett. A kender vetésterületének még nagyobb arányú emelését az áztatókapacitás véges volta akadályozta meg. Korszakunkban bővült a termesztett ipari növények köre: eltűnt ugyan a húszas évek elején 80 kh-on termelt dohány, de megnövekedett a len vetésterülete, és a harmincas évek első felében megjelentek az olajos növények. Ugyancsak kiterjesztették a harmincas években a hüvelyesek termesztését. A vizsgált időszak második felében új bab- és borsófajták termelése indult meg. A harmincas évek első felében kapott teret a szójabab is. Összességében a hüvelyesek területe megkétszereződött, ezzel a szántóföldi területekből való részesedésük 1,5—1,8%-ra emelkedett. A Mezőhegyesen újnak számító ipari növényeket, ugyanúgy mint a szójababot, a földművelésügyi kormányzat határozott kívánságára iktatták be a vetésforgó hagyományos növényei közé. Mezőhegyesnek mint legnagyobb kiterjedésű állami birtoknak hangsúlyozott feladata volt a kísérletezés, a nemesítés, sőt a nagyarányú vetőmag-szapo48
