Erdész Ádám: A mezőhegyesi ménesbirtok gazdálkodása a két világháború között – Közlemények Békés megye és környéke történetéből 1. (Gyula, 1987)

A ménesbirtok természeti és gazdasági viszonyai, társadalmi környezete

erő-túlkínálat következtében nagyon olcsón. A munkaerő olcsósága a belterjesség fokozásának is visszafogója lett. A ménesbirtoknak sem voltak munkaerőgondjai, sőt a Csanád megyei mezőgazdasági munkanélküliség miatt érték támadások. Korábban említettük, hogy 1875-ben kezdődött az állandó cselédség mezőhegyesi letelepítése. Korszakunkban már a második és harmadik generáció állott a birtok szolgálatában. Bár a szegődményesek szerződése — a törvénnyel szentesített hazai gyakorlatnak megfelelően — egy évre szólt, mégis lényegében állandó munkássága volt a gazdaságnak. A megélhetést épp hogy fedező bérek a legritkább esetben tették lehetővé a cselédsorból való kitörést. A szegődményesek mellett nyaranta 2500—3000 hat hónapra szerződtetett időszaki munkást foglalkoztatott a ménesbirtok. Az ő alkalmazásuk is viszonylagos állandóságot mutat. Évről-évre ugyanazokból a községekből szerződtették munkásaikat, lehetőség szerint ugyanazokat. A gazdasági válság legnagyobb munkanélkülisége idején is — a közigazgatás nyomása ellenére — elzárkózott az igazgatóság korábban nem alkalmazott, ráadásul olcsóbban ajánlkozó munkáscsapatok szerződtetésétől. Indoklásul azt hozva fel, hogy a gazdaságnak a helyi viszonyokat jól ismerő, mezőgazdasági munkában jártas „állandó" idénymunkássága van. A világháborút megelőző időszakhoz képest annyi változás történt, hogy a Csehszlovákiához került felvidéki területekről szerződtetett munkásokat Heves-, Borsod-, Nógrád megyeiek váltották fel. A közgazdasági viszonyok harmadik összetevőjének, a helyi politikai-közigazgatási feltételek alakulásának maga a ménesbirtok is nagy mértékben befolyásolója volt. Mint állami birtok, számos olyan kedvezményt élvezett, amilyeneket a hasonló magángazdaságok nem. 1924-ben a Nagyatádi-féle földreform során a ménesbirtok területéből mindössze 66 kh-at vettek igénybe, annak ellenére, hogy a szomszédos szűk határú telepített községekben jelentékeny számú igényjogosult maradt föld nélkül. Ha az igazgatóság a birtok gazdasági érdekeinek veszélyeztetésétől tartott, a vármegyei közigazgatással is konfrontációba bocsátkozott. A ritkán előforduló összeütközésekből rendre a Földmüvelésügyi Minisztériumra támaszkodó igazgatóság került ki győztesen. Példaként egy esetet említünk: a mezőgazdasági munkanélküliség politikai következményeitől tartó alispán nem tudta keresztülvinni, hogy a ménesbirtok nagyobb arányban alkalmazzon csanádi idénymunkásokat.

24 A vármegyei közigazgatástól való elszeparálódásnak jogi keretet adott az eszmei község jogállás. A községi önkormányzat jogkörét a ménesbirtok igazgatósága, a ménesparancsnokság és a cukorgyár vezetősége töltötte meg tartalommal. A községi elöljáróság és a ménesbirtok kapcsolatát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a gazdatiszteknek szóló igazgatói rendeletek között elöljáróságnak szóló utasítások is szerepelnek. Közöttük olyanok, amelyek egy-egy országgyűlési választás lefolytatásáról intézkednek.

25 A ménesbirtok érdekérvényesítő tevékenységének legfontosabb garanciáját a birtok gazdasági súlya adta. Csanád—Arad—Torontál vármegyében tizenhat 1000 kh-on felüli birtok volt; összes területük a megye szántóföldjeinek 17,2 %-át tette ki. Abszolút számokban ez 58 898 kh-at jelentett, tehát a ménesbirtok területe nagyobb volt, mint az összes többi 1 000 kh-on felüli birtoké együttesen.

26 A birtoknagyságot tekintve Mezőhegyes után a csanádi püspökség 7000 kh-as és a Blaskovich család 5000 holdas uradalma következett. A mezőhegyesi ménesbirtok mint legnagyobb cselédfoglalkoztató, eleve meghatározója volt a munkabéreknek. Ugyanakkor, mint legnagyobb cukorrépa és kender vetésterülettel rendelkező gazdaság, ellenőrizni tudta az ipari növények helyi piacát. A ménesbirtok, a mezőhegyesi cukorgyár, a nagylaki kendergyár, valamint a megye nagy- és középbirtokosainak jól működő érdekvédelmi szervezete volt a Csanádvárme26